A sebészet diadalútja

Előszó

Ne ijedj meg, olvasó, ha e kis könyv legelső lapján a legnehezebb kérdéssel kezdem mondanivalómat. Amikor a Búvár irányítói felkértek, írjam meg a művelt nagyközönség ízlése szerint a sebészet diadalútjának történetét, sokat gondolkoztam azon, milyen formát, milyen szerkezetet válasszak annak megírásához.
Két út kínálkozott. Az egyik az lett volna, hogy egymásmellé rakott képecskéket ragadjak ki csevegések formájában abból a sok küzdelemmel, fáradsággal (és valóban véres kínokkal szerzett tapasztalatokkal) folytatott harcból, amelylyel a sebészek az ember legnagyobb kincsét, az életet és egészséget igyekeztek megmenteni.
A másik út fáradságosabb, de egyenesebb. Ez az út az emberi művelődés történetének keretében mutatja meg, hogyan indult el az ősember arra a hegyre, amelyet a ma embere megmászott. Erről a hegytetőről kell keresni az újabb utat, amelyen tovább tudunk haladni.
Ezt az utat választottam nemcsak azért, mert az egyenes mindig a legrövidebb. Úgy érzem, hogy csak az olyan írás érdemli meg annak nevét, amely a történések sorából keresi az egyes adatok rejtett összefüggését. Az ilyen összefoglalás a gondolkodóban maradandó nyomot hagy és végső eredményben ez az olvasás célja.
Nem a sebészet történetét, hanem fejlődéstanát próbálom megírni, keresve azokat a gyökérszálakat, amelyek azt az anyafölddel, a természettudomány és az orvostudomány talajával összekötik. Ez a fejlődés nem egyenletes. Az élet során is a gyors fejlődés, a virágzás és a gyümölcsbeérés szakaszait elemi csapások, szárazság, fagy, meg-megszakasztják. Vissza