A Schellenberg testvérek

Előszó

Részlet:

A kórház kapuja becsapódott Weidenbach György mögött. Köhécselt, mikor az utca éles levegőjét szívta be és felgyűrte a köpenye gallérját. És már, szinte gépiesen, rátért arra az útra, amelyet a betegágya ezer lázálmában, tervezésében megjárt. Hamar elveszett a végtelen utcák tömkelegében, amelyek átszelik a várost az Alexanderplatz felé. Itt. az Alexanderplatzon, az egyik áruházban volt elárusitónő a szeretője, Krisztina, a feketehajú ördög, a lobogó ménlószemével, ahogy Katschinszky, a rajzoló elnevezte. A szeretője és ha tetszik, a felesége. Vagy nem hívhatta igy? Azok után, ami kettejük közt történt? Isten a tanuja, hogy nem volt mindennapos a történet.
A szűkös anyagijától, ami a legnagyobb takarékosságot követelte, mehetett volna azért villamoson, de valami külön gyönyörűségnek érezte, hogy ezt az órát, amely a kórházból való elbocsátásától a Krisztinával való találkozásig eltelik, utolsó percéig, utolsó másodpercéig kiélvezze.
Igen, most jött hát, sodródik a siető nép, vágtató kocsik tengerében és a lány nem látja! Nem sejti, hogy jön, lépésről lépésre, közelebb. El fog ájulni? Tágranyilott szemmel mosolygott; izgatott, szinte elragadtatott volt a mosoly, de olyan nyomorúságossá tette a betegség, hogy a mosolya is fájdalmas grimasznak látszott. Nehezen lélegzett. Veritek gyöngyözött a homlokán, a térde reszketett. Vissza