A Sárospataki Református Kollégium Alapítvány első tíz éve 1989-1998

Előszó

Az iskolát neveltjei minősítik. Sárospatak a századok folyamán tízezreket nevelt az egyház és a haza számára: papokat, tanítókat, jogászokat, tanárokat, írókat, államférfiakat, orvosokat, kutatókat, történészeket, közgazdászokat, színészeket, filmrendezőket, képző és előadóművészeket. Életre szóló lelki-szellemi útravalót adott mindazoknak, akikben fogékonyság volt a Szépre és jóra. A maguk helyén előfutáraivá váltak - divatosan szólva - a világ kulturális integrációjának. Már feljegyezte Patakkal kapcsolatban a történelem, hogy a Kollégium nemcsak Tiszáninnent és az egész országot látta el a lelki és szellemi élet munkásaival. Jutott neveltjeiből a tengerentúlra, századunk magyarsága új létezési módjának fájdalmasan szép munkamezejére. A magyar diaszpóraélet legtermékenyebb szakasza, az intézményeiben virágzó egyházi és társadalmi élet, elképzelhetetlen Patak neveltjei nélkül Palumby Gyula barátunk találóan fogalmazott, amikor 1992 karácsonyán e sorok íróját, Patak világba szétszórt neveltjeinek akkori számontartóját, így titulálta: "az öt világrész pataki diák szeniora".
Voltak idők, amikor Patak lelkét tisztán megőrizni nem volt könnyű feladat. A magyar történelem korunk szellemi életét megbénító negyven éve, a politikai és egyházi centralizálás, a köztudatot erőszakkal érzéktelenné tette a sajátos, századok formálta szellemi kútfők értékei iránt. Ez a törekvés Patakot se hagyta érintetlenül. Hogy "A mi Kollégiumunk él...", az nagyban köszönhető Patak ország-világ minden táján helytálló neveltjeinek.
Feladatuk évtizedeken át az egymással való kapcsolattartás volt. A fővárosban, vidéken, sőt túl a tengeren tartott öregdiák találkozóknak egyre visszatérő témája ez volt: lehet-e Patak századunk utolsó negyedében az, ami mindig volt és ami létalapja, a magyarság míveltségállományát hiány nélkül megőrizni tudó és átadni akaró református főiskola? Vissza