A salvus conductus és a magyar peregrináció

Előszó

Hazai oktatási intézményeink a korai időktől kezdve elégtelennek bizonyultak azokkal az elvárásokkal szemben, amelyeket a legmagasabb műveltségi szintet elérni kívánók támasztottak. Történt ez annak ellenére, hogy már első királyaink igyekeztek minden lehetséges módon a kultúra terjesztésének és tartós meggyökereztetésének e leginkább bevált formáit meghonosítani, majd gyarapítani. Hazai főiskoláink nem lévén, a külhoni tanintézetek, egyetemek látogatása elengedhetetlen volt. A külföld felé való tájékozódás kezdetben jelentős keleti irányultságot mutatott. Szent István 1018-ban megnyitván Magyarországon át a Szentföld felé vezető zarándokutat, Konstantinápolyban magyar templomot emeltetett, s hozzá szálláshelyet, mely több volt, mint a zarándokok egyszerű lakhelye: "képezdéje volt az s tudományos műhelye a szó magasb érteményében tehetséges honfiainknak, kiválólag pedig azon egyházi embereinknek, kik ott a szolgálat-tétel mellett magokat tudományosan kiművelni iparkodván, időszakonkint hazájokba visszatértek, honnan újabbak léptek megürült állomásaikba." Hasonlóan járt el első királyunk Jeruzsálemben is, ahol később II. Géza is emeltetett templomot szállóházzal. A Kelettel szövődő kultúrkapcsolatainkat azonban a mohamedán hódítás és a 11. század végére bizonyossá váló nagy egyházszakadás ellehetetlenítette. Szent István azonban mindenekelőtt Nyugattal jegyezte el népünket, így nem meglepő, hogy Ravennában és Rómában is állíttatott vendégházakat magyarok számára. A 12. század végétől, méginkább a 13. századtól Bolognában, Párizsban, Páduában, majd mind több és több városban alakult egyetemeken, az európai kultúrtörténet e legsajátabb intézményeiben, kezdettől találunk magyarokat. Bolognában a magyar ifjak 1265. óta a tizennégy különböző nemzetből alakult hallgatóságnak egyik ágát képezték. Páduában az egyetem egykorú határozata szerint a huszonkét nemzet között a negyedik helyet foglalták el. A diákok közül a hit- és jogtudományokból többen a tudori rangot (doctor decretorum és doctor legum, vagy a kettő együtt: doctor iuris utriusque) is elérték, mint például Bánfy Lukács, Héderváry Saul, Miklós, Adorján és Katapán pöspökök. Az Anjouk alatt, majd a későbbi századokban a magyar peregrináció tovább folyt, sőt az időközben bő számban létesült német egyetemek irányába még jelentősen fokozódott is. A reformációt követően a katolikus ifjak jó része Bécsben, Grazban, Prágában, Krakkóban, esetenként Rómában képezte tovább magát, a protestánsok pedig a holland, angol és főként a német egyetemeket keresték fel. E külföldi utazásokhoz hivatalos útiokmányra volt szükség. Vissza