A rugalmasságtan sajátértékfeladatai

Előszó

Részlet a könyvből:
Az elméleti tudományos kutatás eredményei akkor válnak műszaki és gazdaságossági szempontból hasznossá, amikor sikerül azokat olyan alakra hozni, amelyben már a gyakorlati célokat követő szakember is használhatja. Ez a megállapítás különösen igaz a matematikai rugalmasságtanra, vagyis a mechanikának arra az ágára, amely a szerkezetekben keletkező erőket és a szerkezetek mozgását az alakváltozás matematikai analízisével igyekszik meghatározni. A matematikai rugalmasságtan célja végső fokon a szerkezetek alakjának és méretének biztonságos és gazdaságos megállapítása; a célja tehát kimondottan gyakorlati. Az eszköze a felsőbb matematika; az eszköze tehát kimondottan elméleti. Az emberi társadalom igényeinek fejlődése állandóan újabb és bonyolultabb szerkezetek létesítését teszi szükségessé s így állandóan újabb, eddig nem ismert erőtani kérdések merülnek fel. Ezért a matematikai rugalmasságtanban is állandóan újabb és nehezebb feladatokat kell megoldani.
A gyakorlati cél követése és az elméleti eszközök használata természetesen lényegesen különböző tevékenységeket jelentenek. E tevékenységek különbözősége okozza azt, hogy a gyakorlat és elmélet közötti kapcsolat gyakran megszakad. Következésképen minden olyan törekvés hasznos, amely a gyakorlatot és az elméletet közelebb hozza egymáshoz. A rugalmasságtan szempontjából két ilyen törekvés látszik különösen hasznosnak. Az egyik a felsőbb matematika egyes fejezeteinek könnyen érthető alakban való közzététele, a másik a felsőbb matematikának olyan tételekkel való gazdagítása, amelyek segítségével megközelítő módon könnyen oldhatók meg gyakorlatban felmerülő olyan feladatok, amelyeket a szigorú elmélet alapján vagy nem, vagy csak nehezen lehetne megoldani. Engem is ilyen törekvések vezettek akkor, amikor előadásom tárgyául a rugalmasságtan sajátértékfeladatait választottam. Vissza