A rubingyűrű

Előszó

Részlet a kötetből:
Róma, 1520.
Éjkék köpenyének csuklyáját szemébe húzva, Margherita csöndesen álldogált a mély, gyászos harangszó közepette. A Szent Apollónia zárda imára hívó szava átrezonált a hűvös hivatali szobácska boltozatán. Örvénylő, aranyfonállal szegett fényűző anyag redői fodrozódtak körülötte. Kék zuhatagként rejtették testét, mely éppoly gyönyörű volt, mint amennyire hírhedt.
Szinte elmosódott az arckifejezése, ahogy állt ott kővé dermedve az egyenetlen, szürke palapadlón. A hatalmas feszülettel díszített, fehérre meszelt szobát meglehetősen gyéren rendezték be. A fehér merevgallérral és fekete fátyollal ellátott, halványszürke viseletbe öltözött két idős apáca rideg tekintettel bámulta a lányt a széles tölgyfa asztal mögül.
Margherita arannyal pettyezett, mélybarna szeme sokat elárult.
Róma népe tucatnyi különböző arcképen láthatta viszont e szemeket. Festményeken és freskókon. Portrékon, ártatlanul és buján. Legbotrányosabban viszont Madonnaként. Hogy egy ekkora mastro pont a szeretőjét merészeli így megfesteni!
Nem szólt. A szavak elhagyták a férfi halálának pillanatában.
Semmi nem maradt neki, csak a lelkében tomboló, hatalmas üresség, miközben a mellette álló jól öltözött fiatalember az ő nevében vitatkozott. Vissza

Fülszöveg

A Szent Apollónia zárdához egy fiatal nő érkezik, és menedéket kér. Margherita Luti a római társadalom számkivetettje, kinek még a Vatikánban is vannak ellenségei. Raffaello szerelmeként és múzsájaként immár a zárda az egyetlen reménye, hogy békés életet élhessen. Féltve őrzött kincse a Néró császár hajdani palotájából származó antik rubingyűrű, melyet szerelme jelképéül ajándékozott a lánynak a kedvese. A művész a botrányos, félmeztelen „esküvői portréján" - a La fornarinán - jegygyűrűként örökítette meg.
RAFFAELLO SANZIO a maga korában szupersztár volt. A neve nemcsak fogalom, hanem egy áhított márkanév is egyben. Királyok, hercegek, pápák, a legnagyobb világi és egyházi méltóságok álltak be azon rajongók hosszú sorába, akik a festőzseni létének egy pillanatát szerették volna megkaparintani, hogy általa öröklétet nyerhessenek maguk is. A nagyságnak azonban ára van: egy ekkora név már nem dönthet a saját sorsáról, s nem találhat boldogságra ott, ahol a szíve súgja.
Csaknem ötszáz év kellett hozzá, hogy egy véletlen igazságot szolgáltasson a méltatlanul elfeledett, egyszerű sorból származó leánynak és az igaz szerelemnek. A kétezres évek elején Raffaello egyik képének a tisztítása során a modern technológia segítségével felfedezték, hogy a modell kezén eredetileg egy gyűrű volt. Diane Haeger regénye számos művészettörténész állításával egybecsengve nem kevesebbet állít, mint hogy a művész - a románcukat beárnyékoló összeesküvések és rosszindulat ellenére - elvette vagy legalábbis eljegyezte a szerelmét. Vissza