A Rozál lánya

Előszó

Részlet:
"Fehér virág
Tisztán látom magamat, amint ott ülök a reggelizőasztalnál és belebámulok a levegőbe. Kis kék ruhám van, fehér ingfodrom és takaros lakkcsizmám. Arcom olyan fehér, mint a porcellán, két oldalt pedig rózsaszínű foltok virulnak rajta. Előttem egy nagy csésze kávé, a csésze előtt kockára vágott kenyérdarabok és mindeniken egy-egy szalonnahuszár lovagol. A kenyér a ló, a szalonna a katona és hegyes orrocskám alatt az a kis kárminpötty a kaszárnya kapuja. Ezt a furcsaságot az én kedves és nevetőszemű édesapám találta ki, mikor egyszer nem akartam szalonnát reggelizni. Azóta vidáman masiroznak a szalonnahuszárok a kaszárnyájukba. Most is egymás után tűnnek el, de nem igen gondolhatok velük, mert csak gépiesen eregetem be valamennyit a kiskapun. Nem látom apám naptól és széltől pirosbarna arcát, a kalap alatt fehéren maradt homlokát, mosolygó tekintetét, fényes óraláncát és keskeny kezén az ametisztköves pecsétgyűrűt. Nem látom anyám középen választott sötét haját, kimondhatatlanul kedves arcát, tisztafényű dióbarna szemét és gödrösfejű, bársonytenyerű kezét. Számomra nincs jelen a Krisztusbajszú tanító ur se, nem hallom mit beszélnek a nagyok, mit fecsegnek testvéreim. Fakó nefelejtshez hasonló szemem mégis megvillan, szám kinyílik és a szőke gyermekek kis ezüstharanghoz hasonló hangján csilingelem:
- Anyám, nekem is van már szeretőm...
Hirtelen csend, a nagyok összenéznek, a gyerekek lökdösik egymást az asztal végén. Apám nem akar hinni a fülének és megsimogatja rövidre nyírt hajamat:
- Mit mondtál kisfiam?
- Azt, hogy nekem is van már szeretőm!
- Szeretőd? Aztán kicsoda?
- A Virág...
- Melyik Virág?
- A Fehér Virág." Vissza