A romkert feltárása

Előszó

E század első felének nagy ásatásai közé sorakozik a szombathelyi székesegyház északi körzetének, az egykori Püspök- és Szemináriumkertnek feltárása. 1938-tól kezdve a munka a helyreállításokat is beleértve 1943-ig tartott. A hatalmas területen végzett feltáráshoz hasonló méretű ásatás Magyarországon rómaikori objektum esetében csak Aquincumban folyt. A magyar középkori ásatást is csak a királyi központokban, Esztergomban, Székesfehérváron és Visegrádon végeztek. Szombathely első nagy ásatása nemcsak a település római múltjának megismeréséhez szolgáltatott fontos leleteket, hanem a kora- és a magyar középkori város leglényegesebb emlékeinek egyik csoportját is a napvilágra hozta. Olyan emlékek ezek, amelyek - ha változott is az értelmezésük - a várostörténet fontos forrásai maradnak. Tudományos jelentőségük párosult a bemutatás lehetőségeivel: az épületek és a mozaik látványa, a hatalmas falak, a bazaltkövekkel borított utak lehetővé tették a szemléltetést.
Az épületek és mozaikok előkerülése a szerencsének köszönhető. Azt azonban túlzás nélkül állíthatjuk: azt, hogy mindezt feltárták, hogy ma fontos történeti forrásként használhatjuk, hogy a maradványok megmenekültek a pusztulástól, hogy a püspökkertet romkertté alakították át, az igen nagy mértékben Géfin Gyulának köszönhető. Sejtette és várta, hogy nagyfontosságú leletek kerülhetnek elő a székesegyháztól északra. Mivel ő gyűjtötte össze a középkori várra vonatkozó adatokat, ezért ismerte annak fekvését. Néhány évvel korábban a székesegyház apszisától északnyugatra végeztek is kisebb kutatást, amikor a belső vár körfalát sikerült megtalálni. A további építmények feltárását a véletlen szerencse segítette elő: már az első kapavágásnál a legfontosabb leleteket találták meg. Vissza