A romanika Magyarországon

Fülszöveg

STÍLUSOK - KORSZAKOK
_
MAROSI ERNŐ
A romanika Magyarországon
A kötet a magyarországi romanika korszakáról, a 11-13. század hazai művészetéről ad átfogó ismertetést. Részletesen bemutatja azt a folyamatot, hogyan honosodott meg a keresztény kép fogalma Magyarországon, majd sorra veszi művészettörténeti ismereteink (írott források, képi források, emlékek, régészet, épületrégészet) jellegzetességeit. Nagy figyelmet szentel a változások tanúinak, beszédes emlékeinknek: az épülettagozatoknak és az ornamentikának. Ezután a magyar romanika néhány nevezetes, a kor európai művészetével méltán párhuzamba állítható alkotását vizsgálja. Ennek során pontos képet kaphatunk a feldebrői, a tarnaszentmáriai, az óbudai, a székesfehérvári, a pécsi, a somogyvári, az esztergomi, a vértesszentkereszti, a jáki és a gyulafehérvári épületegyüttesekről. A szerző részletesen beavat minket a legfontosabb hazai templomok, prépostságok, apátságok, székesegyházak építéstörténetébe, kiemelve az Árpád-kori... Tovább

Fülszöveg

STÍLUSOK - KORSZAKOK
_
MAROSI ERNŐ
A romanika Magyarországon
A kötet a magyarországi romanika korszakáról, a 11-13. század hazai művészetéről ad átfogó ismertetést. Részletesen bemutatja azt a folyamatot, hogyan honosodott meg a keresztény kép fogalma Magyarországon, majd sorra veszi művészettörténeti ismereteink (írott források, képi források, emlékek, régészet, épületrégészet) jellegzetességeit. Nagy figyelmet szentel a változások tanúinak, beszédes emlékeinknek: az épülettagozatoknak és az ornamentikának. Ezután a magyar romanika néhány nevezetes, a kor európai művészetével méltán párhuzamba állítható alkotását vizsgálja. Ennek során pontos képet kaphatunk a feldebrői, a tarnaszentmáriai, az óbudai, a székesfehérvári, a pécsi, a somogyvári, az esztergomi, a vértesszentkereszti, a jáki és a gyulafehérvári épületegyüttesekről. A szerző részletesen beavat minket a legfontosabb hazai templomok, prépostságok, apátságok, székesegyházak építéstörténetébe, kiemelve az Árpád-kori Magyarország művészetének stílustörténeti jellegzetességeit. Emellett bepillantást nyerhetünk a kor néhány érdekes dokumentumába (Szent István legendái, Szent Margit legendája, rendeletek, adománylevelek stb.) is.
CORVINA
A ROMANIKA MAGYARORSZÁGON
Bevezetés
A „romanika" szó stílustörténeti szakkifejezés, és mint ilyen, magyarul az utóbbi három-négy évtizedben terjedt el - nyilvánvalóan a gótika párjaként, hogy ahhoz hasonlóan, meghatározott művészi kvalitásokat jelöljön. Korábban csak a „román kor" a „román" (mely nem tévesztendő össze a népnévvel) vagy melléknévként a „román kori" (régebbi helyesírással „románkori" is) volt használatban. A „romanika" kifejezés annyira szokatlan, hogy mindig akadt éber korrektor, aki felfigyelve a t betű hiányára, még idejében pótolta azt, s ezzel „romantikára" „javította" - a szerzők legnagyobb bánatára. Az ilyen korrektor ugyanakkor nem tévedett nagyot.
A szó ugyanis valóban a középkorimádó romantika 19. század eleji leleménye, s azt szolgálja, hogy vele megkülönböztethessünk az addig lebecsült középkor művészetének jellemzésére használt két pejoratív elnevezés, a „bizánci" és a (végső soron eredetileg a klasszikus antikvitás kultúráját közvetlenül leromboló barbárságra utaló) „gót" művészettel szemben egy külön figyelmet érdemlő, a 12. század közepénél nem korábban jelentkező gótikát megelőző korszakot. A „romantika" szóval közösek a stílustörténeti terminus gyökerei is: hozzá hasonlóan utal az újlatin nyelvi kultúrákra és a római hagyományra (francia: romain — roman, vö. még román népnévként: roumain; olasz: romano — romanico; angol: Roman - Romanesque; német: römisch — romanisch > Romanik), de egyúttal a korábbi középkori irodalom regényességére is (vö. Kazinczy: „romántos"). A „románkori művészet" kifejezést kimutathatóan először 1818-ban Charles de Gerville használta egy levelében. Emlékeinek - különösen a dél-franciaországiaknak és a Pireneusok, valamint a katalán vidékek épületeinek az 1830-as években a francia júliusi monarchia műemlékvédelmének vezetőjeként - az író Prosper Mérimée szentelt különös figyelmet. A 20. század elején a katalán építészettörténész, Josep Púig i Cadafalch e területeken vélte felfedezni a stílus bölcsőjét (Le premier Art roman. L'architecture en Catalogne et dans l'Occident méditerranéen aux Xe et XIe siecles. Paris, 1928). Mások ennek az eredetnek legfeljebb a déli régiók szempontjából tulajdonítanak jelentőséget; így Louis Grodecki Európa északi területeire nézve az Ottók német dinasztiájáról elnevezett stílust ítélte meghatározónak (Au seuil de l'art roman. L'architecture ottonienne. Paris, 1958). Erwin Panofsky hajlott arra, hogy tagadja a stílus egységét és folyamatos történetét: inkább számolt az ókori hagyomány mérvadó jelentőségével, s - hasonlóan a politikai történelemben fontos renovatiók sorához: ezek sorában a Karolingok és az Ottók császárságához - újjászületéseinek egymásutánjával. A mai mű- Vissza