A római magyar gyóntatók

Előszó

KÖSZÖNTÖM KEDVES OLVASÓIMAT!

Ezer és ötszáz éve immár, hogy a krónikák és nyomukban a történetírók emlegetik a Szent Péter-templomhoz meg a többi ősi római bazilikához kirendelt gyóntatókat.
Több mint hat és félszáz esztendeje csaknem állandóan magyarokkal is találkozunk közöttük. Történeti könyveink itt-ott említik egyik vagy másik nevét, beszélnek politikai vagy művelődéstörténeti szerepükről, de részletesen, néhány rövid életrajzon vagy pár oldalra terjedő értekezésen kívül senkisem foglalkozott életük és működésük ismertetésével. Negyedszázad óta, hogy elöljáróim bizalma beültetett a Szent Péter-bazilika magyar gyóntatószókébe, mindig jobban és jobban kezdtem érdeklődni elődeim munkássága iránt. Gyűjtöttem az adatokat különböző könyvekből, komoly forrásokból, és így állítottam össze e munkát, mely azt hiszem, eléggé részletes és hű 'képet ad az elmúlt évszázadok annyi csendes, de talán annál értékesebb munkájáról, melyet az egyház és a magyarság érdekében, hazájuktól távol is, elődeim kifejtettek.
Életük és működésük kellő megértéséhez ismernünk kell a kereteket, melyek között az lefolyt. Ezért tartottam szükségesnek elmondani rövid vonásokban magának az intézménynek, a Poenitentiaria Apostolicanak, közelebbről a gyóntatók kollégiumának és ebben a gyóntatók testülete egyik-másik kimagaslóbb alakjának életét, nemkülönben nemzeti történetünk és az egyetemes egyház története azon eseményeinek legalább futólagos érintését, melyek egyesek hivatali munkájára befolyással voltak.
Az elmúlt hetedfélszáz esztendő alatt pontosan 50 rendes magyar gyóntató nevével találkozunk. Az első három században az esztergomi, veszprémi, pécsi, erdélyi és más egyházmegyék papjai sorából, meg az ágostonrendi remeték, domokosok, minoriták, bencések, pálosok szerzetéből jöttek a Szent Péter templom magyar gyóntatószékébe. A Penitenciáriának V. Szent Pilis által történt újjászervezése után két évszázadon át a Jézus-Társaság soraiból szemelték ki őket. Vissza