Előszó
Az antik művészet felfedezése idején a reneszánsz művészei és humanistái előtt Itália műemlékei voltak a klasszikus ókor egyedüli, példamutató alkotásai, s csak a felvilágosodás korában - az első görögországi kutatások és Winckelmann úttörő ókori művészettörténete nyomán - különböztették meg a görög és a római művészetet. Ez a megkülönböztetés nemcsak történeti, hanem esztétikai értelemben is a görög művészet elsőbbségét eredményezte, s így hosszú időn át a római művészetet csak a görög művészet utolsó, hanyatlási szakaszának tekintették. Ez a szemlélet csak akkor változott meg, midőn Wickhoff és Riegl kezdeményezésére az a vélemény terjedt el, hogy a római művészet, ha fel is használta a görög művészet eredményeit, attól mégis különböző, új és más művészeti felfogást hozott, amely esztétikai szempontból nem alacsonyabbrendű, hanem egyenértékű félként áll a görög mellett. Az új szemlélet nyomán, a hosszú ideig tartó teljes becsülés reakciójaként, a kutatás fokozott figyelemmel fordulat a római művészet sajátosságainak és gyökereinek meghatározása felé. Egyetértve abban, hogy a római művészet sajátos szemléletmóddal és stílusformákkal rendelkezett, jellegének mibenléte és eredetének kérdései terén a vélemények erősen megoszlottak. Az egyik nézet szerint a római művészet gyökerét eleve meglevő földrajzi, népi, sőt faji adottságokban kell keresni. A másik tábor azt vallja, hogy a római művészet a görög művészetből, annak egyszerű módosulásaként keletkezett. Ami a római művészet jellemző vonásait illeti, többnyire a görög művészet általános tulajdonságaitól eltérő, vagy azzal ellentétes sajátosságokat keresnek. E nézetek alapvető hibája, hogy a római művészetet egyoldalúan, kizárólag a görög művészethez való viszonyában vizsgálják, és a görög művészettel való folytonos egybevetés során megfeledkeznek arról, hogy a római művészetnek, mint minden más művészetnek a megértése csak a saját alapjául szolgáló történeti viszonyok tekintetbevételével lehetséges. Ma már nyilvánvaló, hogy a római művészet fogalma, a hagyományos értelemben, teljesen hamis, mert az ókori világ egy nagy korszakának művészetét egy város, vagy egy központi ág művészetére szűkíti le. A római művészet, mint történeti fogalom, a római állam mindenkori határain belül fejlődő művészetet jelenti, amely bonyolultságában és sokrétűségében inkább a modern Európa művészeti életére, mintsem a görög városállamok zárt és egységes kultúrájú társadalmának művészetére hasonlít. A római birodalom határain belül nemcsak az egyes tartományoknak, népeknek, a különböző társadalmi rétegeknek művészete válik el egymástól, hanem még az uralkodó osztály számára készült alkotások is egy időben különböző stílust mutatnak aszerint, hogy állami, vallásos vagy díszítő igényt elégítettek-e ki. A helyesen feltett fő kérdés tehát nem az, hogy volt-e önálló, saját-elvű római művészet, hanem az, hogy a római állam művészeti életének szövevényében az egyes irányzatok milyen társadalmi réteget és törekvést szolgáltak, s hogy bennük hogyan mutatkoznak meg a fejlődés általános menetének közös jegyei.
Vissza