A római jog institutiói

Előszó

Az ember társas lény, ki rendeltetését, erkölcsi, szellemi és anyagi tökéletességét csak társaságban érheti el. De cselekedeteit szabad akarat irányozza ; ennélfogva cselekedeteinek határ szabható, és kell is, hogy szabassék. A féktelen szabadság magát a szabadságot tenné semmivé, s a czél érdekében való összműködés is csak úgy lehetséges, ha az egyed magatartását parancsolólag, majd tiltólag iránjátjuk. E parancsokhoz, tilalmakhoz tartani magát, nem lehet az egyes tetszésére bízva ; kell alkalmazkodnia hozzájuk, különben karhatalommal kényszerítik rá. E külső rendje életviszonyainknak, magunktartásának, mely - ha kell - kényszerrel is megvalósítható : a jog tárgyi értelemben (ius). Ius est norma agendi.
A norma agendi-szabta határok közt szabadon rendelkezhetünk az anyagi javakkal, illetőleg embertársainkkal, cselekedhetünk vagy tartózkodhatunk cselekedetektől. Az a hatalom, szabadság, mely bennünket a tárgyi értelemben vett jog szerint megillet, a jog alanyi értelemben (ius, potestas). Ius est facultas agendi.
A társaságban élő embert a jogon kívül köti még a szokás (illem, divat, viselet), valamint a vallás és az erkölcs. Amazt a jó ízlés szüli, de szabványait a társaság nem tekinti létfeltételeinek, azért nem is látja el a kikényszeríthetőség sanctiójával. A vallás a hitből az erkölcs az erkölcsi érzetből fakad ; ámde a vallás és az erkölcs parancsai első sorban cselekedeteink indokait szabják meg, magát a cselekedetet csupán másodsorban. így tehát a nyers erőszak nem lehet sanctiója a vallási és erkölcsi rendnek, miként a jogrendnek ; a kényszert a vallási és erkölcsi szabványok természete meg nem tűri. A vallás és az erkölcs parancsai az egyén belső világának a helyes rendjét szabván meg, nem is kötvék társas együttléthez, mint a jogszabályok. Vissza