A rokokó avagy kísérlet az emberi szíven

Fülszöveg

Micaela von Marcard, a berlini Staatsoper fődramaturgja a rokokót átmeneti és mélyen ellentmondásos, nyugtalan és kegyetlen korszakként írja le kitűnő pszichotörténeti tanulmányában. A francia forradalmat megelőző fél évszázadnak nem annyira a művészetét és kultúráját vizsgálja - bár érveléséhez sok példát hoz fel a festészet, a zene, az irodalom területéről is -, inkább azokat az eszményeket és életmintákat elemzi, amelyek a kor emberének lelkivilágát és magatartását meghatározták.
A szerző az emberi élet szakaszai szerint tagolja művét. Már az első, A gyermekek című fejezetben is kidomborítja a tanulmányon végigvonuló alapgondolatot: fájdalmas feszültség lappang a gáláns ideálok és a valóságos lelki nyomorúság között. A Kerubok című fejezet a serdülőkor viszonyait elemzi, különös tekintettel a nemek közötti határok játékos-álruhás átlépésének divatos szokására. A rokokó fő témája - a személyiség válsága - a Csábítók és elcsábítottak, valamint az Intrikusok és áldozataik című részekben bomlik ki igazán, hiszen a kor élvhajhász hősei Don Giovanni és Casanova, önpusztítóan intrikus hősnője pedig a Veszedelmes viszonyok-ból ismert Merteuil márkiné. A korrajzot - amit az Ember pszichológiai történetének egy fejezeteként olvashatunk - ismét eszmények és realitás éles kontrasztja: az idilli Árkádia utópiájának és a halál korabeli valóságának szembesítése zárja. Vissza