A renaissance

Előszó

Részlet a kötetből:

A GÓTIKUS ÉJ

A kilencedik és tizedik század folyamán a régi Gallia területe gyilkos és pusztító barbár betörések színhelye lett. Egyik vad horda a másikat követte, mint a vihartól felkorbácsolt tenger tajtékzó hullámai. Délfranciaországot szaracén hadak lepik el és a magyarok átlépik a frank birodalom keleti határait. A hullámok hátán érkező normannok az ország közepéig nyomulnak, »kalózmódra úszván az óceánon«. Ezek az idegenek, mint Richerius krónikás írja, »a legembertelenebb kegyetlenségeket követték el, városokat és falvakat fosztottak ki, mezőket taroltak le, templomokat gyújtottak fel és kivonultukban a foglyok tömegét vitték magukkal«. Időszámításunk kilencedik és tizedik századában Franciaország valamennyi, kivétel nélkül valamennyi városa elpusztult. Képzeljük el a rablást és mészárlást, amely evvel együtt járt. »Mit szóljak Párizsról? - írja Adrevald barát, aki Loire-Fleuryben élt. Ez a nemrég még dicsőségben és gazdagságban ragyogó, termékeny vidékéről híres város, melynek lakosai a legnagyobb biztonságban éltek s mely a királyok kincsesházának és a népek áruraktárának volt nevezhető, ma puszta romhalmaz.« Ekkor, a fejetlenség kellősközepén ment végbe a társadalmi újjáépítés munkája, melynek során a francia nemzet kialakult. Kialakulásának magva és középpontja az egyetlen sértetlenül maradt szervezett hatalom volt, az egyetlen közösség, melyet semmi sem boríthat fel, mert alapja az emberi szívben van: a család. A viharok közepette a család megerősödött, összetartó ereje gyarapodott. Vissza