Előszó
Részlet a műből:
Kocsikázni nagyszerű, vagyishogy nem mindig, de itt igen. Az út, amelyre véletlenül talált, mély völgyekben, fenséges erdők között és apró, Carpona számára keleties, éppen ezért...
Tovább
Előszó
Részlet a műből:
Kocsikázni nagyszerű, vagyishogy nem mindig, de itt igen. Az út, amelyre véletlenül talált, mély völgyekben, fenséges erdők között és apró, Carpona számára keleties, éppen ezért érdekes-izgalmas falvakon át vezet, majd emelkedni kezd és fölér a hegyhát alá, valamilyen fennsíkra.
Carpona döntött: kiszállok, levegőzöm. Végre szabadon. Rettegés, kényszerképzetek nélkül. Júlia csodálatos asszony, minden az ő ötlete volt, a csoda tudja, hogy bukkant rá erre az országra, találta meg a lehető legalkalmasabb helyet, s az utazást is ő szervezte. "Giuseppe, csak bízza rám magát."
Egy útkereszteződés után félreáll a kocsival. Kikapcsolja a motort, eltűnnek a műszerfalról a jelzőfények. Rá kell jönnie, hogy még ezek a fények is idegesítik. De itt? Miért? Lassú léptekkel ballag egy ösvényen, amelyről nem tudhatja, hová vezet. Ösztönösen - mondaná, ha nem félne ettől a kifejezésről, Júlia szerint éppenhogy az ösztönei szabadultak el, a génjeiben lakó dolgok, messzi emlékek. Őszintén szólva Carpona nem egészen érti Júlia magyarázatait, s őrültnek tartaná az asszonyt, ha mindaz meg nem történt volna vele, ami (hite szerint a valóságban is, nemcsak a képzeletében) megtörtént.
De szüksége van Júliára.
...
Vissza