Előszó
Magyarország újkori történelmének 1825-től 1848-ig terjedő része a nemzet életének legszebb, legtermékenyebb korszaka.
A nemzetet mély sülyedéséből fölemeli a nemzetiség eszméje.
A magyar...
Tovább
Előszó
Magyarország újkori történelmének 1825-től 1848-ig terjedő része a nemzet életének legszebb, legtermékenyebb korszaka.
A nemzetet mély sülyedéséből fölemeli a nemzetiség eszméje.
A magyar nemesség kiválóbb része belátja, hogy a rendi alkotmány formáiban nemzeti élet lehetetlen, s megkezdi a küzdelmet saját kiváltságai ellen.
A nemesség komolysággal, lelkesedéssel következetesen folytatja a küzdelmet közel egy negyed századig, egy magasabb eszme nevében, a demokratikus elemek közreműködése nélkül.
Egyedül álló jelenség ez a történelemben, s érdekes általános európai szempontból is. Nálunk lehet tanulmányozni a rendi intézmények természetét, melyek egész Európában fennállottak, de hazánkban maradtak fenn legtovább; nálunk látható, hogy ezekkel az intézményekkel nem lehetett magasabb czélokat elérni, s hogy nem fogadták be a közérdeket még oly korban sem, midőn a magyar alkotmány falait az újkor eszméi hullámozták körül. Nálunk lehet tanulmányozni a nemzetiségi eszme megifjító, nemesítő hatását egy elaggott, mélyen sülyedt nemzet életében.
Hozzáfogtam e korszak történelmének leírásához; de mennél tovább haladtam munkámban, annál inkább győződtem meg, hogy az olvasó e kornak jelentőségét s a nemzet szellemi hőseit csak úgy fogja megérteni, ha leírom a sülyedés korszakát, s azokat az állapotokat és intézményeket, melyek a jobbakat kétségbeejtették, s melyek ellen küzdeni életök czélja és dicsőséges volt.
Vissza