A rebellis dráma és az intermediális szinjáték

Előszó

Részlet:
I.
A lassan legendássá váló amerikai hatvanas évek politikai-társadalmi és intellektuális-esztétikai történetéről, sőt ugyanezek bizonyos részproblémáiról, máris viszonylag számos, elvi-összegző igényü monográfia létezik. Nem igy választott részterületünk a dráma és a szinház esetében. Éppen a legátfogóbb, de egyben legtételesebb ismeretekkel rendelkező bibliográfus-irodalomtörténészek, mint pl. az angol C.W.E. BIGSBY vagy az amerikai W.J. MESERVE, panaszolják fel a II. Világháboru utáni amerikai drámaelmélet és drámakritika "zürzavaros és késedelmeskedő" állapotát.
Fenti állitásunknak látszólag ellentmondanak a vonatkozó évtized amerikai drámájával és szinházával kapcsolatos, amerikai- és összehasonlitó irodalomtörténeti elgondolások, valamint a napi-, heti-, és évadösszefoglaló szinházi kritikák és esszéizáló reflexiók gyüjteményes kötetekbe foglalt, zavarbaejtő sokasága. Csakugy, ahogy ABÁDI NAGY Zoltán az évtized amerikai regényével kapcsolatban a saját területén kimutatta, mi is mondhatjuk, hogy a mikrokorszak amerikai drámájára és szinházásra legalább annyi és annyiféle kritikai cimkét alkalmaztak, amennyit a kortársi prózára, költészetre, avagy éppen a hasonló társadalmi közérzet-terhekről szenvedő, "multimediális igényü" képzőmüvészeti ágazatokra. Az évtized második felében ARTAUD és GROTOWSKI késői /1965-68/ hatását jelezték a kritikai szaknyelvben és a kollektiv szinházi gyarkorlatban /ensemble/ egyaránt eluralkodó kategóriák: a "kegyetlenség szinháza" és a "szegény szinház". Fogalom lett BROOK "üres tere" és szinházi tipologizálása is, /198/. Ezzel szemben irodalomtörténeti, valós és vitatott axiómává vált az "O'NELL-i örökség" /többek között poszthumusz sikere miatt/, amelyet MILLER inkább a társadalomkritikai -, WILLIAMS inkább a pszichopatológiai vonalon fejlesztett tovább, az előző évtizedben, s amelynek ALBEE uj, - átgondoló - összegző változatát hozta választott évtizedünkben. Ez a vonulat-elképzelés természetesen megint fölvette az európai örökség /Ibsen /Strindberg/ Csehov stb./ és az öntörvényü /"indigeneui"/ amerikai dráma viszonyának kérdéskörét, márcsak azért is mert nem mindegyik jelentős amerikai drámaíró illeszthető e vonulatba /vö. pl. ODETS, WILDER stb./ Vissza