A Rákóczi-kor társadalma

Előszó

Részlet:

Az az évtized, amelynek határai közt a Rákóczi-mozgalom eseményei lezajlottak, a társadalmi fejlődés tekintetében sem múlt el a nélkül, hogy az utókor számára feljegyezni valót ne hagyott volna hátra. Természetesen nem szabad valami felforgató szociális reformnak a nyomait keresnünk, amellyel Rákóczi és a magyarság akkori vezetői a vagyon megoszlását vagy a társadalmi rétegek egymásközti viszonyát új elgondolás szerint iparkodtak volna elrendezni. Nemrég, a világháború előtt, egy történetkutatói irányzat a társadalom egyes csoportjainak ily kézzelfogható helyzetváltozásaiban látta a fejlődés lényegét s a legalsó rétegek materiális jólétének emelkedése vagy süllyedése szerint fogalmazván meg véleményét, a Rákóczi-korról is elítélően nyilatkozott. Ennek az iskolának egyik vezére számára, ki a magyar világi nagybirtok történetét írta meg, a Rákóczi-mozgalom a következő, végtelenül egyszerű képletté zsugorodott össze : A nép is, Rákóczi is önmagáért fogott fegyvert. Az utóbbi saját uralmának megalapítása céljából, az előbbi azért, mert minden uralmat gyűlölt. A nép ugyan azt hitte, hogy az új uralom az övé lesz, de valójában az egyik iga alól a másikba hajtotta fejét. Eleinte, míg rá nem jött, hogy ő, a «ruhátlan pór» nem lehet szövetségese a 400,000 frt értékű ruhában járó Rákóczinak, kitartott a fejedelem mellett, s ekkor a lakosság és a nemesség is hozzá csatlakozott, de csak azért, mert a kormány nem tudta őket a felkelőkkel szemben megvédelmezni. Egyébként a küzdelem többször azon a ponton volt, hogy bevégződik, «de az egyéni érdekek a békét mindig megakadályozták». Ma már elemi igazságnak számít annak belátása, hogy egyetlen kor sem kárhoztatható azért, mert nem gondolkozott késő utódainak - jelen esetben a kissé általánosan körvonalazott népnek - a felfogása szerint s így az imént idézett szemlélet is végleg és visszavonhatatlanul a lomtárba került.
Kevésbbé tudatos azonban annak belátása, hogy egy társadalom életében, bármily fontosak legyenek is az anyagi tényezők, a lelkiek sem hanyagolhatók el. Pedig a jelen is figyelmeztet rá, hogy vannak a nemzeti, faji és kulturális összetartozás érzéséből eredő fájdalmak, amelyek gyötrelmesebbek lehetnek minden egyéni keserűségnél. Ha nem mellőzzük e szempontot, hanem azt is megvizsgáljuk, hogy egy bátor kéz mint húzta ki az üszkösödő lelki sebből a töviseket s tette így lehetővé a magyar társadalomnak az összeforrását, akkor a Rákóczi-kor története nemcsak a sallangos hazafiaskodók és az iskolásgyermekek, hanem a ma embere számára is tartogat mondanivalót. Vissza