A préda

Előszó

A századforduló legválasztékosabb tollú elbeszélői közé tartozik Lovik Károly. Ha ma ritkábban emlegetik a nevét, ennek oka nagyrészben nemcsak Loviknak és műveinek szokatlanul puritán tartózkodása, hanem a kornak, amelyben ő is élt, az a sajátos szokása, hogy zajos mozgalmak, irodalmi iskolák vetélkedése, modern eszmék merész lendülete emelte gyakran az írókat az érdeklődés előterébe. Lovik kívülmaradt a századeleji irodalmi mozgalmak érdekkörén, nem volt forradalmi hangú és nem harcos igényű. Tartózkodóan nemes írói egyéniség. Nem voltak világváltoztató tervei, vagy legalább is nem beszélt és nem írt róluk. Csak egyszer szólt félreérthetetlenül a világ bajos dolgairól, jóslatszerűen, pár hónappal a halála előtt: "Örökké meg fogjuk érezni, hogy 1914-ben világháború volt s örökké tülekedni fogunk annak társadalmi, gazdasági és szellemi következményei körül. Ameddig a világ világ marad, vívni fogjuk a hátvédi harcokat az 1914-ik évvel..."
Csak munkáival szerepelt az irodalomban, személyével soha. Még az írók is inkább az írásairól ismerték. Ezért népszerű sohasem volt. Magatartása sokban rokon azzal a kivesző, régi szellemmel, amely az írói officiumot még nemesi módon értelmezte. Furcsa magyar chevaleresque gondolkodásmód ez, magasan a zsíros földek és olcsó dolgok fölött, mindig a legtökéletesebbre törekedve. Társa a magányos, elkésett lovasnak, akiről posthumus könyve is szól, a bánat megejtő varázsával. Vissza