Előszó
A KIVÁNDORLÓK.
Franciaország 1803-ban vette meg az Egyesült Államoktól Louisianát. Amikor Jefferson elnök a. volt ellenféllel á vételszerződést megkötötte, a telepesek és vállalkozó szellemű kivándorlók nagy mozgalma megint megindult új állomások, új lehetőségek felé. Sok család vágott neki az útnak, cókmókostul, gyerekestül, a Missisippi jobbpartjának ismeretlen, vadon vidékeire, hogy ott a művelődés előharcosai legyenek.
Ilyen kivándorló nomád csapat vonult az 1805. év őszén azon az óriási kiterjedésű, elhagyatott prairie-n, azaz embermagasságú füvei benőtt pusztaságon, amely a La Plata-folyam és a Rocky Mountains (sziklás hegylánc) között terült el. A kis csapat élén, mint főnök és vezér vonult egy magastermetű, középkorúnál idősebb, napbarnított arcú, férfi. Egész magatartásának könnyed hanyagsága, arcának önérzetes, bátor kifejezése elárulta, hogy nem nagyon nyomják a szívét sem a mult eseményei, sem a jövő gondjai. Ruhája a falusi viselet és vadászöltöny keveréke volt, amint azt helyzete magával hozta. Csak a durva kabátján csillogó díszes gombok, csupa vert érem és az övül szolgáló rikítószínű selyemsál jelezték, hogy barátja a fényűzésnek is. Bozontos fején értékes nyestprémsapkát viselt. Fegyverzete ezüsttel díszesen kirakott mahagóni-puska volt, a hozzátartozó vadásztarisznyával és lőportartószaruval, azután egy fémveretű nyélbe erősített vadászkésből és balvállán átvetett hosszúnyelű fejszéből állt.
Hét fiatalember, akikről a feltűnő hasonlatosság azonnal elárulta, hogy egy családhoz tartoznak, követte az apát, részint a kocsik mellett lépdelve, részint a marhát hajtva. Mindnyájan a vezetőjükhöz hasonlóan voltak öltözve és felszerelve. Izmos alkatuk, hanyag tartásuk egészen apjukéra emlékeztetett...
Vissza