A pozsonyi magyar színészet története 1867-ig

Előszó

Harminchárom évvel ezelőtt a Toldy-Kör pályázatot hirdetett a pozsonyi magyar szinészet történetének megírására, de ez a pályázat meddő maradt, senki sem találkozott, aki ezt a munkát elvállalta. Egy-két hirlapcikket nem tekintve, nem foglalkoztak az ős koronázó város magyar szinészetével s a magyarországi szinészet történetében a pozsonyi magyar szinészetnek igen mostoha szerep jutott; Bayer nagy munkájában is alig tesz említést róla. Pedig éppen a pozsonyi szinészet bir rendkívüli művelődéstörténeti fontossággal, nemcsak azért, mert a kezdetleges magyar színművészet fokozatos fejlődését mutatja be, hanem azért is, mert elénk tárja azt a szívós harcot, amelyet a bölcsőben fekvő magyar szinészetnek meg kellett vívnia az országban gyökeret vert, virágjában álló színészettel. Könyvemben ennek a nagy harcnak első részét rajzolom, azt a korszakot, melyben a magyar szinészet csak tűrt idegen, csak nem szívesen látott vendég volt az ősi koronázó város színpadján. Azt a korszakot, amelyben a magyar Thália bátor úttörői nem törődve a sok ellenségeskedéssel, az eléjük gördített akadályokkal, amelyekkel a német Pozsonyban minden lépésüknél találkoztak, ráléptek arra a síkos területre, melyen az elbukás közelebb állott, mint a biztos megállás. Mert ebben a városban csak félig vált be a közmondás: „Bátraké a világ." Bátrak voltak ők mindannyian, akik hazafias felbuzdulásukban a legszebb reményektől kecsegtetve jöttek el Pozsonyba, hogy rövid ittlét után mint csalódott koldusok üres zsebbel hagyják el a várost. Pozsony még a mult század utolsó évtizedeiben is majdnem tisztán német város volt s csak a 70-es évek elején kezdődött az a mozgalom, mely megteremtette a magyar Pozsonyt. Vissza