A potenciálelmélet alkalmazása a geodéziában

Előszó

A potenciálelmélettel kapcsolatosan a geodétát elsősorban az érdekli, hogy a geodéziának melyik területén használhatjuk eredményesen ezt az elméletet. Ebből a nézőpontból a geodéziát, ideszámítva természetesen az alsó- és a felsőgeodéziát is, nagyvonalúan két részre, a geometriai- és a fizikai-geodéziára oszthatjuk fel.
A geometriai geodézia, bizonyos alapvető fizikai feltevések mellett, foglalkozik a Föld fizikai felszínének közelében végrehajtott azon geometriai mérésekkel és számításokkal, amelyekkel a földi pontok egymáshoz viszonyított helyzete a gyakorlati igényeket kielégítő pontossággal meghatározható. A gyakorlati igényeket kielégítő pontosság azonban nem egy állandó változatlan valami, mert a föld drágulásával, az emberi létesítmények pontosságának fokozódásával, az anyaggal és a munkával való takarékoskodás növekedésével fokozódnak a felméréssel szemben támasztott gyakorlati igények is. Ezek a fokozódó igények részben kielégíthetők úgy, hogy a felmérés geometriai módszereit és műszereit tökéletesítjük. Ez a tökéletesítés azonban csak bizonyos esetekben vezet teljes mértékben célhoz. Más esetekben a geometriai mérések tökéletesítése esetleg már olyan ellentmondásokra vezethet, amelyeket geometriai úton nem tudunk kiküszöbölni, vagyis a szabatos geometriai munka felhívja a figyelmünket arra, hogy azok az alapvető fizikai feltevések, amelyeknek feltételezésével méréseinket végrehajtjuk, már nem közelítik meg annyira a valóságot mint kellene.
A fizikai geodézia feladata éppen az, hogy állandóan vizsgálja és helyesbítse azokat a fizikai feltevéseket, amelyekre a geometriai geodézia fel van építve.
Például a geometriai geodézia régebben feltételezte azt, hogy a Föld alakja egy határozott méretű forgási ellipszoid és a földi pontokon a helyi függőleges, vagyis a függővonal iránya megegyezik ezen ellipszoid megfelelő normálisának irányával. A háromszögek megmért belső szögeit is úgy kezelték, mint egy ellipszoidikus háromszög belső szögeit. Vissza