A polgári jogi igény érvényesítése a büntető eljárásban

Előszó

Részlet:
"Már az 1896. évi XXXIII. tv. 489. f-a és a később megalkotott eljárási szabályok is lehetővé tették, hogy a büntetőeljárás sértettje a büntető perben érvényesítse azt a polgári jogi igényét, amely a sérelmére elkövetett bűncselekmény eredményeként illeti őt meg. A törvény ezt abból a megfontolásból tette, hogy a sértettnek nyújtandó elégtétel már a büntető eljárásban teljes legyen, de annak a célszerűségnek is engedve, amely szerint egy-egy bűncselekménnyel okozott minden sérelem orvoslása egy eljárás keretében történjék meg.
A törvényben biztosított lehetőség ellenére évtizedeken keresztül a bíróságok tartózkodtak a büntető eljárásban érvényesített polgári jogi igény érdemi elbírálásától. Ez, a törvény szellemének távolról sem megfelelő gyakorlat — érthetően — arra indította a bűncselekmények sértettjeit, hogy a büntető per tárgyául szolgálócselekményből fakadó kárigényük büntető eljárásban való érvényesítését meg se kíséreljék.
Ennek a helytelen gyakorlatnak a felszámolásában az ügyészségnek is jelentős szerepe volt, a törvény szellemének mindenben megfelelő ítélkezési gyakorlat további alakításában pedig ezután is lesz.
Különösen a társadalmi tulajdon fosztogatóival szemben nem elég az állam büntetőjogi igényének érvényesítése, mivel a büntető eljárás eredménye a cél érdekében akkor válik teljessé, ha a bíróság lehetőleg mielőbb gondoskodik a társadalmi tulajdonban esett vagyoni érdeksérelem megszüntetéséről is. Erre tekintettel az ügyészségek egyre gyakrabban — majdnem az ügyek mindegyikében — a vádiratokban és végindítványokban arra tettek indítványt, hogy a bíróság a bűntett polgári jogi következményei felől is határozzon." Vissza