Előszó
Éppen 42 évvel ezelőtt hallottam RÓLA, amikor elhallgatták a fegyverek,... éppen csend volt,... éppen az életet kezdtük tervezgetni mi is, meg azok is, akik már PÁRTOK-ban gondolkodtak - mondhatnám...
Tovább
Előszó
Éppen 42 évvel ezelőtt hallottam RÓLA, amikor elhallgatták a fegyverek,... éppen csend volt,... éppen az életet kezdtük tervezgetni mi is, meg azok is, akik már PÁRTOK-ban gondolkodtak - mondhatnám úgy is - nagy hirtelen. Azért azt is tudom, hogy mi ott a SZÉNA-téren, meg máshol is BUDÁN, PESTEN, ahol tegnap még dörögtek a fegyverek, nem nagy örömmel fogadtuk a gombamód szaporodó újabb és újabb alakulásokat, hisz még alig mentek ki a kültelkekre az „idegen csapatok", már érkeztek az újak, mindenki tudta. Mert zengte a RÁDIÓ, meg a szóbeszéd.
Nem nagy örömmel mentem el a Rákóczi útra a híres-nevezetes moziba, ahová volt rabok, a SZÉNA-TÉRI „bányászbrigádosok" hívtak el magukkal az alakulóra, november 1. délutánján. Ahogy visszaemlékszem: nagy zaj, régi-új találkozások, öröm... semmi más. Hírlett az is, hogy egy másik helyen ugyancsak próbálkoznak hasonlóval. Most, ahogy elkezdtem ezt az írást, én is egészen másra gondolok már, közelebbről érzem a hirtelen jött rettenetes ébredést, november 4. minden keservét, a megfulladást, a betolakodó erőszakot, a hamis hangokat, félrevezető ígéreteket, az iszonyú megtorlást, az izzó kemencét a nagy falakon belül, a kiáltásokat, azt az átkozott lovaskocsit, mely vitte halottainkat, azt sem tudtuk hová. Felejthetetlen.
Vissza