A Pesti Hirlap Vasárnapja 1931. junius 21.

Előszó

Részlet a könyvből:
Párizsi nyár.
Behunyom a szemem és visszanézek: mi az a kép, amely a leghamarabb eszembe jut a nyári Párizsról. Boulevard des Italiens. Délután. Kábitó hőség. Az utcakeresztezésnél veszteglő autó-tábor. Előttem, mögöttem, jobbról, balról automobil. Jobbra, a második kocsiban tőlem egy fiatal pár eszeveszetten csókolódzik. Egyiknek az arcát sem látni. A nő feje aléltan hanyatlik hátra, egyik keze a férfi nyaka körül. S a férfi feje szenvedélyesen borul a női fejre. A csók hosszu és mozdulatlan. Párizsban ez a szokás. Senki sem ütközik meg rajta. Aki odanéz, az közömbösen tudomásul veszi és tovább forditja tekintetét. A rendőr int, a kocsipark megmozdul. A csókolódzók felrezzennek. A két fej szétválik. Köröskörül fülsiketitő dudálás, robogás, csörömpölés. A hétköznap vadul zsivajlik körülöttük, s ők mélyen néznek egymás szemébe a rekkenő napsütésben.
Elhaladok egy szinház mellett. Theatre des Capucines. Nincs többé. Becsukott. Világhirü szinház volt. angyali nézőtere nem volt nagyobb, int egy kis pesti kabaré. Mikor legutóljára előadást láttam itt, egy zenés csacsiságot játszottak, amit aztán "Hármacskán" cimen én csináltam meg itthon. Alig volt főváros a föld kerekségén, ahová le ne jutott volna az a darab, amelyet itt eljátszottak. A skatulyaszerü piciny szinpadra az egész világ figyelt. Ez a szinház nincs többé. Elesett abban a háboruban, amelyet a művészet folytat a nyomorral. Még Párizsban is. Vissza