A Pesti Hirlap karácsonyi albuma

Előszó

Lehet, hogy gyarlóság, mégis ugy van, hogy rossz időben mindenki jobban szereti az otthonát. A nyári napfény vagy a tavasz könnyű párái kicsalogatják az embert menedékéből, de esőben, télben, zivatarban ugy rászorulunk az otthon biztos védelmére, mint a járni nem tudó gyerek az édesanyja oltalmára. Ilyenkor tanuljuk meg, hogy az otthonunk kicsit az édesanyánk is.
Ma, amikor az egész világ sötét zivatarokkal küszködik, a békétlenség nagy viharaiban kétszeres, tízszeres, százszoros szüksége van az igazi, meleg otthonra az emberiségnek.
Az ember, a diadalmas hóditó, ismeri már az egész földet, bejárta az őserdők titokzatos rejtekhelyeit, leszállt a tenger mélyébe, felrepült a légritka sztratoszférába, de számára legfontosabb mégis az a tenyérnyi hely, az a talpalatnyi föld, melyet otthonának nevez. Ezt a helyet kijelöli magának s olyan bensőségesen és kizárólagosan hozzá kapcsolja életéhez, mint a ruháit. Innen indul el naponta és ide tér vissza. E helyet szereti s e hely viszontszereti, szolgálja, védi és megnyugtatja.
Az otthon már régen, a történelem legelfelejtettebb korszakai óta, több mint búvóhely, fedél a viharban vagy enyhületet adó árnyék. Megvéd a veszélyben, de a boldog biztonságban is velünk van. A lakás, az otthon ma már mindenhez kell, amit az ember egyáltalában végez. A hajléktalanság minden emberi sors mélypontja, aki nem lakik, az majdnem nem él. Vissza