A pénz

Előszó

Részlet a könyvből:

A Tőzsde órája éppen elütötte a tizenegyet, mikor Saccard belépett Champeaux-hoz, az aranyozott díszű fehér étkező terembe, melynek két magas ablaka a térre nyilt. Egy szempillantással áttekintette a kis asztalok sorait, hol a vendégek, kiknek sürgős volt a dolguk, összezsúfolva szorongtak; s úgy látszott, mintha meglepné, hogy nem találja az arcot, amelyet keresett.
És amint az ételhordás lökdösése közben egy pincér elment mellette, megszólította:
- Mondja csak, Huret úr még nem volt itt?
- Nem, uram, még nem.
Erre Saccard hirtelen elhatározással leült egy ablakmélyedésben álló asztalhoz, ahonnan éppen akkor kelt föl egy törzsvendég. Azt hitte, későn érkezett és miközben terítéket váltottak, kinézett az ablakon és figyelte a gyalogjárón a járókelőket. Miután terítettek neki, nem rendelte meg mindjárt az ebédet, hanem elnézegette a teret, mely csupa vidámság volt e korai, napfényes májusi délelőtt. Ebben az órában, mikor mindenki villásreggelizett, majdnem üres volt: a padokon, a gesztenyefák zsenge, gyengéden zöld lombjai alatt nem ültek pihenők; a bérkocsi-állomáson a bérkocsik sora töretlenül húzódott a rácsozat egyik végétől a másikig; és a Bastille vonal omnibusza megállt a jegybódé előtt, anélkül, hogy utasok ki- vagy beszálltak volna. A nap függőlegesen tűzött le, megfürösztötte a palotát oszlopcsarnokával, két szobrával, óriási lépcsőzetével, melynek tetején csak a székek serege állt még meg nem bontott sorokban.
Saccard most félrefordult és a szomszéd asztalnál megpillantotta Mazaud-t, a tőzsdeügynököt. Vissza