A pedagógus személyisége

Előszó

Részlet a könyvből:

"A pedagógus szerep változásainak megítélésében sajátos kettősség uralkodik. Általánosan elterjedt az a vélekedés, hogy ahhoz képest, hogy az iskola, az oktatás fogalma milyen nagy átalakulásokon ment át az állami oktatási rendszerek kialakulása óta, azaz 150-200 év alatt, maga a pedagógus szerep nem sokat változott. Különösképpen lenyűgöző az a mennyiségi növekedés, amin ezek az oktatási rendszerek, és maga a tanári szakma is átment. Ma mindenütt a tanárság jelenti a legnépesebb értelmiségi szakmát, a világon összesen körülbelül 4 millióan űzik ezt a foglalkozást. Ezen közben maga a szakma is hihetetlen nagy belső átalakuláson ment át. Míg a század elején voltaképpen két, végzettségében, társadalmi presztízsében, életmódjában jellegzetesen elkülönülő szakmáról (az osztálytanító és a középiskolai szaktanár) beszélhetünk mindenütt, mára az előbbi - Ulf Schwanke meghatározása szerint - egy alacsony társadalmi megbecsültségű, maximum középfokú végzettséget igénylő foglalatosságból egy felsőfokú képzésen alapuló főfoglalkozássá vált, és a „két szakma" közti különbség rendkívüli mértékben lecsökkent (Schwanke, Ulf, 1988). Szokás ctX a folyamatot a szakma „professzionalizálódása"-ként is leírni.
Mindezen változások közepette azonban, maga a tanári szerep viszonylagos állandóságot mutat. A tanítás (oktatás, nevelés) meghatározó helyszíne változatlanul az osztályterem, ami továbbra is az állami iskolarendszerek kialakulásakor létrejött „doboz-szerű" elrendezésben működik; a munka továbbra is a tanár által irányított tanári-tanulói interakciók sorozatában valósul meg; a tanár legfőbb munkaeszköze ma is a kréta és a magyarázat (még ha a kréta szerepét egyre inkább átveszi is a filctoll vagy az írásvetítő fólia)." Vissza