A pedagógus panasza

Előszó

MINDENEK ELŐTT
A Panaszt egy elementáris erő hirtelen lökése vasököllel szakította fel lelkemből A középiskolai tanárok országos egyesülete Közlönyének a mult év decemberi számában ezt olvastam : „A neveléstudomány magyar feladatai" című munka „a magyar pedagógiai irodalmunk mintegy tudományos programmja és a kritika egyöntetű elismerését vívta ki". A Közlöny megjelenésekor én már jól előrehaladtam Imre Sándor szóbanforgó könyvének olvasásában; heteken keresztül foglalkoztam a művel, töprengtem rajta, mérlegeltem tartalmát, - heteken keresztül éltem együtt terjedelemre nézve olyan munkával, amilyenből a legnehezebben emészthetőkkel is négy-öt nap alatt végez az ember. így az „egyöntetű" kritikai elismerés olvasásakor nagyon felfigyeltem s nyomban utánakutattam a birálatoknak : itt-ott egy-két sort találtam, majd elég rövid könyvismertetést, amelynek olvasása után pedig azon töprengtem, vájjon a „kritikus" ismertető végigolvasta-e azzal a gonddal, amelyet a mű megkövetel ? így a munka elolvasása után, emlékezve most már a „kritikákra" is, ellenálhatatlan kényszer gyötört, hogy tollat fogjak és az elméleti és gyakorlati pedagógus szemével a tisztán látó ész bíráló szükségességét követelve s az említett könyv tartalmából kiindulva bevilágítsak a modern pedagógia zűrzavarába. így tehát írásom kritikai szemlélet könyveken, irányokon, a gyakorlati életen keresztül nézve és legfőképpen a középiskola legutóbb is félreérhetetlen precizitással törvénybe lefektetett célját tartva szem előtt bírálja a nevelést. S amikor a hibák forrását keresem és rámutatok a bajok okaira, nem azt mondom: ön a hibás; hanem: önben van a hiba. Vissza