Előszó
Tíz éve alakult meg a Pályaszocializációs Műhely. E kötet szerkesztője Mérei Ferenc pszichológus-pedagógus tanítványaként alapította meg. A Műhely „műfaját" Mesterétől, Méreitől tanulta. A műhelygondolat kihasználásában, a csapat közös céljának kialakításában a kiscsoport-munka eszméjét Mesterétől hozta, a hivatásszemélyiség fejlesztésének szükségességébe, lehetőségébe vetett hitet pedig családi forrásból merítette: „emberformáló" pedagógus, pap, tanító dinasztia szellemi öröksége gyanánt.
Ez a kötet azért és abban is szellemi örökségek továbbvitele, mert a pedagógia és pszichológia nélkülözhetetlen „párhelyzetéről", egymásrautaltságáról, egységének és közösségének erejéről tanúskodik - miképp a debreceni pszichológusképzés első, neves professzora, a neveléspszichológia hazai kiválósága, Kelemen László teljes életműve is. A hivatásról pedig akképp gondolkodunk, mint Karácsony Sándor, az eszmealapító mester. Ugyanakkor tiszteletben tartjuk az alkotó személyiségi és szellemi autonómiáját, így a kötetbe kerülő tanulmányok megőrizhették a szerzők saját, olykor sajátos megközelítésmódját, bennük az alkotók egyedisége szabadon nyilvánulhatott meg. Minden tanulmány önállóan is megáll a lábán, csupán a szellemi lővonal azonos. Közös célunk és eszményünk képez egységet, a pályaszocializációs képzési modell építése. De - mint e kötetből is kitűnik - ebben sincs sémaszerűség, előregyártott „konzerv", nincs „forgatókönyve" a munkának.
Munkatársaink immár nem csupán a debreceni Pszichológiai Intézetből, hanem Budapestről (Bakó Tihamér) és Gödöllőről (Túri Zoltán) is bekötődtek abba az eszmeiségbe, amely a pályaszocializációt nem praktikumnak tekinti, nem is csak „programnak" szánja, hanem szemléleti fordulaton alapuló, új képzési hangsúlyokat képviselő rendszerré formálja. Ebben pedig a szemléletváltáson és a képzéshez való viszony fordulatán van a hangsúly, ennek rendelődik alá a - ma már sokszínűvé vált - pályaszocializációs gyakorlat.
A kötet tanulmányainak - a „szerzői függetlenség" ellenére - szerves helye van a központi gondolat szolgálatában. Bugán Antal nyitó írása a tanári szerep, identitás és képzettség összefüggéseit tárja elénk, mintegy bemelegítő előkészületként a felsőoktatásban hovatovább kényszerítően jelentkező szakember-nevelő (nem pusztán „tanárképző"!) feladatainkra. Kutatási eredményekre alapozva, száz pedagógus és száznegyven család vizsgálata nyomán láthatunk rá az eszményítő (irreális) értékek és a valós nevelési gyakorlat közti szakadékra.
Vissza