A partfelügyelő lánya

Előszó

Részlet:
Szép szeptemberi reggel volt. Grönhöj, az öreg tanító már korán ott állt a kis dán halászfalut, Sandbyt körülvevő dűnék egyik dombján, és a sivár, hallgatag vidéket szemlélte. A falu szétszórtan álló kunyhóit sűrű, szürke köd takarta, melyből csak a dűnék csúcsa emelkedett ki. A tanító erőteljes alakja élesen rajzolódott ki a reggeli égbolt hátteréből. Hosszú, ősz haja ezüstösen fénylett a homályos nappali világosságban. Nagy, de finom metszésű orra volt, és kissé befelé nyomott ajka alatt hegyesen előreugró álla. Szürke szeme különös fényt sugárzott. Egyre a csupasz dombokat vizsgálta, melyek szinte varázsütésre megmerevedett, hullámzó tengerhez hasonlítottak. Ó, hogy kedvelte ezt a magányos, puszta világot - a szürkésfehér homokdombokat, melyek költőibb látványt jelentettek számára, mint az egész földkerekség hegyei, erdői, tavai! Mennyire szeretett itt állni és figyelni a szelet, amikor susogva átfújt a zsombék felett! A merev fűszálak közti halk zizegés mást talán lehangolt - az ő lelkében úgy muzsikált, mint pompás melódia. Egy ideig némán szemlélődött, aztán lejött a dombról, és a legelőfűvel, parti bükkönnyel sűrűn benőtt völgyön át a legszélső dűnesor egyik dombjának hegyes kúpjára kapaszkodott. Itt feküdt előtte a tenger a maga zord fenségében, és vihar utáni széles, dagadt hullámokat hömpölygetett. A felszíne fekete selyemként csillogott, de a hullámok lágy vonaláról visszaverődő fény ragyogott, mint szikrázó ezüst. Közvetlenül a partnál sóner pihent petyhüdt vitorlával szinte mozdulatlanul a vízen. Itt-ott meg-megingott, amikor a tengeren könnyű szellő sepert végig. Kinn, távolabb nyugat felé haladó hatalmas tehergőzös ködbe burkolt alakja látszott. Néha-néha a hullámok felett röpködő éhes sirályok rikoltását lehetett hallani. Egyébként köröskörül mély csend uralkodott. Az öreg letelepedett egy homokbuckára, amit át- meg átszőttek a zsombék gyökerei. Zsebéből időről időre kivette a távcsövet, és vizsgálta vele a tengert észak felé. Vissza