Fülszöveg
Három történelmi tárgyú kerekasztal-beszélgetést adunk közre kötetünkben: az első a Horthy-rendszert, a második a felszabadulás utáni éveket, a "fényes szelek"-et, a harmadik az ún. 50-es évek történetének mai értékelését és ábrázolását választotta témájául. A beszélgetések időrendileg összekapcsolódnak, együttesen közel négy évtizednyi időszakot tekintenek át a közelmúlt magyar történelméből. Mégsem elsősorban a kronológia köti össze őket, hanem sokkal inkább az, hogy napjaink történelmi vitáira reagálnak, a közvéleményt érdeklő, a köztudatban nem kellően tisztázott kérdésekre keresnek megalapozott, meggyőző választ. Közös vonásuk emellett az is, hogy a beszélgetők nem bocsátkoznak hosszú fejtegetésekbe, s rövid, tömören megfogalmazott véleményük személyes hangvétellel párosul, mindez pergővé, élvezetes olvasmánnyá teszi vitájukat. A magas színvonalat a történészekből, az irodalom és az irodalomtudomány, valamint a filmművészet művelőiből, korabeli és mai politikusokból álló neves...
Tovább
Fülszöveg
Három történelmi tárgyú kerekasztal-beszélgetést adunk közre kötetünkben: az első a Horthy-rendszert, a második a felszabadulás utáni éveket, a "fényes szelek"-et, a harmadik az ún. 50-es évek történetének mai értékelését és ábrázolását választotta témájául. A beszélgetések időrendileg összekapcsolódnak, együttesen közel négy évtizednyi időszakot tekintenek át a közelmúlt magyar történelméből. Mégsem elsősorban a kronológia köti össze őket, hanem sokkal inkább az, hogy napjaink történelmi vitáira reagálnak, a közvéleményt érdeklő, a köztudatban nem kellően tisztázott kérdésekre keresnek megalapozott, meggyőző választ. Közös vonásuk emellett az is, hogy a beszélgetők nem bocsátkoznak hosszú fejtegetésekbe, s rövid, tömören megfogalmazott véleményük személyes hangvétellel párosul, mindez pergővé, élvezetes olvasmánnyá teszi vitájukat. A magas színvonalat a történészekből, az irodalom és az irodalomtudomány, valamint a filmművészet művelőiből, korabeli és mai politikusokból álló neves szakértői gárda garantálja, személy szerint Bacsó Péter, Balogh Sándor, Berend T. Iván, Bokor Péter, Csizmadia Ernő, Fekete Sándor, Gosztonyi János, Hajdu Tibor, Juhász Gyula, Király István, Korom Mihály, Lakos Sándor, Révész Ferenc, Xipos Péter, Strassenreiter Erzsébet, Száraz György, Tömpe István és Urbán Károly.
A kerekasztal-beszélgetéseket a Pártélet c. folyóirat szerkesztősége szervezte és publikálta a lap egyes számaiban. Együtt most jelennek meg először.
Vissza