Előszó
Néhány éve annak, hogy e könyv szerzője végignézte, vagy inkább végigkutatta a Notre-Dame-székesegyházat s valamelyik torony homályos zugában ezt a szót pillantotta meg, a falba bekarcolva:...
Tovább
Előszó
Néhány éve annak, hogy e könyv szerzője végignézte, vagy inkább végigkutatta a Notre-Dame-székesegyházat s valamelyik torony homályos zugában ezt a szót pillantotta meg, a falba bekarcolva:
'ANAFKH
A régiségtől megfeketedett, a kőbe elég mélyen bevésett görög nagy betűk ; formájukban, állásukban a gótikus írásmód egynémely sajátsága - ami mintegy el akarta árulni, hogy középkori kéz írta ezeket a betűket - s mindennekfölött baljóslatú, végzetszerű értelmük erősen hatott a szerzőre.
Tünődve próbálta kitalálni, milyen lehetett az a gyötrődő lélek, amely nem akarta elhagyni ezt a világot anélkül, hogy a bűn vagy a balsors e bélyegét ráüsse a régi templom homlokára.
Azóta bemeszelték vagy lavakarták a falat - nem tudom már, melyik történt meg a kettő közül - és a felírás eltűnt. Mert így bánnak vagy kétszáz esztendő óta a csudálatraméltó középkori templomokkal. Csonkítják mindenfelől, kívülről-belülről egyaránt. A pap bemeszeli, az építész levakarja - aztán jön a nép és lerombolja.
És így azon a törékeny emléken kívül, amelyet e könyv szerzője szentel neki, nincs már semmi nyoma a Notre-Dame homályos tornyába karcolt rejtelmes szónak, nincs semmi nyoma annak az ismeretlen végzetnek, amelyet oly mélabúsan fejezett ki. Az az ember, aki e szót írta a falra, évszázadok óta kitörlődött az emberi nem soraiból; aztán letörlődött a szó is a templom faláról és talán nemsokára a templomot magát is eltörlik a föld színéről.
Ebből a szóból lett ez a könyv.
1831. február.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal