Előszó
Reggeli nyolc óra volt; az az idő, a mikor a katonatisztek, hivatalnokok és fürdőző vendégek a meleg, tikkasztó éjjel után a tengerben fürödni szoktak, azután a pavillonban kávét vagy teát isznak....
Tovább
Előszó
Reggeli nyolc óra volt; az az idő, a mikor a katonatisztek, hivatalnokok és fürdőző vendégek a meleg, tikkasztó éjjel után a tengerben fürödni szoktak, azután a pavillonban kávét vagy teát isznak. Lajevszkij Andrejics Iván, egy fiatal, mintegy huszonnyolc éves, szikár, szőke ember, fején pénzügyminiszteri hivatalnoki sapkával, papucsban, lejövén megfürödni, több ismerőssel találkozott a tengerparton, a többi közt jóbarátjával, Szamojlenko katona-orvossal.
Ez a Szamojlenko az ő rövid nyiratu nagy fejével, kurta nyakával, mohos fekete szemöldökével, vörös arczával, nagy orrával, szürkülő pofaszakállával, kövérségével s mindehhez karcos, katonás basszus hangjával, minden megérkező vendégre olyan kellemetlen hatást gyakorolt, mintha akadékos, nyers ember lett volna, de az első ismerkedés után két-három nap múlva arca elkezdett rendkivül jónak, kedvesnek, sőt szépnek is látszani. Eltekintve szögletességétől és nyers hangától, Szamojlenko békés, határtalanul jó és mindenkit lekötelező ember volt. A városban mindenkivel tegeződött, mindenkinek adott pénzt kölcsön, mindenkit gyógyított, megbékéltetett, piknikeket rendezett, a melyeken ő sütött-főzött, mégpedig a hallevest igen ízletesen; minduntalan közbenjárt és kunyorált valakinek az ügyében és mindig örült valaminek.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal