A parasztpróféta

Előszó

A XVII. és XIX. század fordulóján, amikor az egész keresztyénségen végigsüvített annak a világszemléletnek hideg szele, amely a hitet is alávetette az emberi észnek, ennek az áramlatnak zsibbasztó lehellete a finn egyház és a finn nép körében is megjelentette magát. A templomokban hallható volt ugyan igazhitű evangéliumhirdetés, de ebből legtöbbnyire hiányzott az élő keresztyénség újjászülő, életformáló ereje. S ekkor Isten kegyelme csodát cselekedett: elhívta a maga választott eszközét, Ruotsalainen Pált.
Luthert a maga idejében az kényszerítette a reformáció útjára, hogy saját lelkének a szorongása hajtotta, hogy mindaddig tusakodnia kellett, amíg bizonyossággal teli feleletet nem kapott arra a kérdésre, miképpen jut el az Istennél váló békességre. Szakasztott ugyanez ismétlődött meg Ruotsalainen Pál esetében. Azt kell ugyanis látnunk, hogy Isten ennek a mindenfelé elhidegült keresztyénségnék közepette is tartott meg olyan kisebb csoportokat, akik nem érték be a hitnek puszta elméletével, hanem a Krisztussal, a Megváltóval való személyes összeköttetésre vágyódtak. Ruotsalainen Pálnak, ennek a maga útján egymagában elindult embernek lelki szorongása, megváltás után való vágya és kiáltása már most sok ilyen lélekben talált visszhangra. „Barátok" gyültek köréje, akik az ő tanításában megtalálták azt, amire titokban vágyódtak és várták. Ezek a kereső lelkek jobbára annak az egykori lelki megmozdulásnak voltak utolsó maradványai, amelyet a finn egyháztörténet „régebbi ébredés" néven emleget. Vissza