A pápai plébániatemplom és mennyezetképei

Előszó

Midőn Wickhoff a bécsi Genesis publikációjához írt bevezetésében a Pasitelesek, Stephanosok és Arkesilaosok művészetét igyekszik rekonstruálni, a következőket írja: Das ist zwar alles noch hellenistische Kunst, aber hellenistische Kunst in Rom, von griechischen Künstlern ausgebildet, jedoch schon von den römischen Auftraggebern beeinflußt. Es ist die letzte Phase der hellenistischen Kunst ...Se kort találóan és teljes joggal az augustusi stílus korának nevezi. Mert ez a művészet csak az eltanulható formákban görög; szellemében római nemzeti.
Hasonló körülményeket találunk Magyarországon a XVIII. sz. második felében. A hellenizmus újkori analógiája, a barokkművészet - a század 60-as, 70-es éveiben élőknek és persze csak a felületesen szemlélőknek úgy tűnhetett, - teljes virágában állt, noha lehullatta legsajátosabb gyümölcsét, a rokokót. Csak az utókor, mely az akkor nagyrészt még tudattalan szellemi áramlatokat a történelmi visszapillantás alapján tudatra emelheti, melynek szemei előtt tisztán áll, hogy az okszerűség értelmében akkor a klasszicizmusnak és az empire-stílusnak kellett elkövetkezni, - képes most már megállapítani, hogy a barokk utolsó hajtásaiban mennyi van az új éra szelleméből és törekvéseiből. Második analóg körülmény, hogy nálunk is e kor művészei nem magyar, hanem mondhatnók, internacionális származásúak: osztrák, tiroli, württembergi, olasz és cseh festőkkel, szobrászokkal találkozunk. Mindazonáltal csaknem ép oly joggal valljuk ezek műveit magunkénak, a magyarországi művészet integráns alkotórészének, mint amilyennel az Augustus korában Rómában dolgozó görögök műveit római művészetnek nevezzük. Vissza