Előszó
Több éve hordom magamban a kérdést, hogyan segítsünk azoknak a papoknak, akik valami érthető vagy érthetetlen okból markáns vagy épp elhanyagolható távolságot tartanak úgy általában a nőktől, vagy...
Tovább
Előszó
Több éve hordom magamban a kérdést, hogyan segítsünk azoknak a papoknak, akik valami érthető vagy érthetetlen okból markáns vagy épp elhanyagolható távolságot tartanak úgy általában a nőktől, vagy épp azoknak a nőknek, akik félnek a paptól, esetenként pedig közelségükkel zavarják az egyházi személyt. Senki sem születik úgy, hogy ura lenne minden konfliktusnak vagy akár egyetlen csábításnak is. Ami naponta elénk tárul vagy belebotlunk, az általában nemcsak egy kezelendő helyzet, hanem egy élő személy(!), s ha rápillantunk a történelem folyamára, igen, mondjuk, az ókortól napjainkig ez a pap-nő helyzet és a kommunikáció is, nagyon, nagyon sokat változott!
Vagy mégsem?
Miközben korszerűnek tartjuk magunkat, nagy félelmekkel élünk és dolgozunk, s eközben megdöbbentő, hogy Jézus nőkkel való találkozásaiban egyszerre tud természetes, tapintatos, meghitt, gyógyító és még férfias is lenni! Meg kéne tanulnunk Tőle az „ókori-modern" kapcsolatkezelési technikát. De hogyan?
Be kell vallanom, többeket próbáltam megnyerni a beszélgetésre, de e témától egyszeriben meghőköltek. Megértem őket. Laci barátomat kímélni akartam, de egy beszélgetésünk kapcsán kíméletlenül feltettem neki is a kérdést: Vállánál-e a nőkkel való kapcsolataidról? Rövid gondolkodás után belement, mivel kiderült, ő is e téma körül munkálkodik. Aztán elindultunk nőt keresni. A jelöltek mind visszamondták a szíves invitációt. Majd egy közös emlék segített: 1987, Róma, Karizmatikus Világtalálkozó, Assisiben szakadó eső, néhányan egy régi híd alatt új tánccal ismerkedtünk. Majd Hilda is igent mondott a közös munkára. Köszönöm nekik!
Vissza