Előszó
XI. Pius.
1939 február 11-én meghalt XI. Pius pápa. Halála gyászba borította az egész kereszténységet, azokat is, akik a katolikus Egyházon kívül élnek. Pedig halálának híre nem jött váratlanul....
Tovább
Előszó
XI. Pius.
1939 február 11-én meghalt XI. Pius pápa. Halála gyászba borította az egész kereszténységet, azokat is, akik a katolikus Egyházon kívül élnek. Pedig halálának híre nem jött váratlanul. Már évek óta köztudomású volt egészségi állapotának megromlása, minden év meghozta az egyre szaporodó kritikus napokat, amikor az egész világegyház buzgón kérte az Úristent, hogy hosszabbítsa meg Szent Péter utódának életét. Az elhunyt Szentatya hősiesen viaskodott a gyengeséggel, betegséggel, magas korának sok-sok bajával, de lelkének ereje, szellemének lendülete és akaratának acélos ellenállása szinte mindenkit azzal a meggyőződéssel töltöttek el a Szentatya környezetében, hogy a betegséget most is le fogja győzni. De a Gondviselés mást rendelt, ezúttal nem a Szentatya fogadta a világ négy sarkáról hozzájövő püspökök beszámolóját sáfárkodásukról, neki kellett elmenni és beszámolni Annak, Akinek helytartója volt idelent a földön.
A pápákat nemcsak odafenn ítélik meg, hanem itt a földön is ítél felettük a Történelem. Megvolt-e bennük a szédítően magas állással egyenlő fokú felelősségérzet, alkottak-e többet mint más helyükön alkotott volna, gyarapították-e Krisztus nyáját, hűséges gonddal őrködve a régieken? A keresztény tanítás szentségének fénye nem halványodott-e el hibájukból, és a katolikus Egyház egysége nem lazult-e meg kormányzásuk idején? Megannyi súlyos kérdés, melyeket a panegiriszek, az alkalmi gyászbeszédek elnémultával tesz fel a Történelem, reá pedig nem áll a szabály: de mortuis nihil nisi bene (a halottakról csak jót).
XI. Pius pályafutása nem úgy indult és egészen trónralépéséig nem úgy folyt, hogy első pillantásra azt mondhatnók: íme Ratti Achilles élete szinte közvetlen előkészület volt arra a nagy méltóságra, amire a Gondviselés kiszemelte. Hosszú évtizedeken keresztül az Ambrosiana-könyvtár tisztviselője, végül igazgatója volt Milánóban. Típusa a komoly, buzgó papi tudósnak, aki könyvek, gyönyörű, régi kéziratok között tölti életét és lelke átitatódik az emberi kultúra legnemesebb értékeivel. Tudományos munkássága túlterjed hazájának határain.
Vissza