A nyolcak és aktivisták köre

Előszó

A XX. század elején, pontosan az 1909. évben, forradalmi művészcsoport születik Magyarországon, amelynek jelentősége túlnő a festmények jelentőségén - stílusa az első világháború előtti időszak egészére rányomja bélyegét és szemléletmódja további stílustörekvések egyik kiindulópontjává válik.
A csoport tagjai kezdetben, 1909-1911-ig „keresők" -nek nevezik magukat: keresik az új korszak új kifejezési formáját - monumentális képeikben nagyszabású álmaikat elevenítik meg. 1911-ben nevüket Nyolcakra változtatják.
Kik tartoznak a Nyolcak közé? A leghatározottabb egyéniség közöttük - a már tiszteletreméltó festői múlttal és polgári radikális eszmékkel rendelkező - Kernstok Károly. Nagyigényű festményeiben a monumentalitás bizonyos szecessziós vonásokkal ötvöződik. Talán a legtehetségesebb Berény Róbert, akinek nyugtalan egyénisége a csoportban a legmerészebb, a legmodernebb műveket hozza létre. Kernstokhoz áll közel Pór Bertalan, aki elsősorban monumentális, sokfigurás vásznaival tűnik ki. Berény stílusával inkább a fiatalabb generációk stílusa rokon. A fiatalokhoz tartozik Tihanyi Lajos, a kitűnő portré- és tájképfestő, akinek műveiben kubista jellemvonások is feltűnnek - vele szemben Czigány Dezső klasszikus nyugalmú, puritán felfogású önarcképeivel és csendéleteivel hívja fel magára a figyelmet. Czóbel Béla és Márffy Ödön a Fauves-ok festészetén iskolázott mesterek - Czóbel egyidejűleg a Fauves-oknak is tagja, képeit a Nyolcak időszakából nem ismerjük. Márffy egyrészt keményen megformált aktjaival, másrészt - már akkor feltűnő - színérzékével gazdagítja a társaság összképét. Végül Orbán Dezső mind a stilizálás, mind az erőteljesebb formák felé vonzódik. A csoporthoz hárman csatlakoznak: Fémes Beck Vilmos és Vedres Márk szobraikkal, Lesznai Anna írónő pedig hímzéseivel teszi változatosabbá, gazdagabbá az együttes kiállításait.
Három - igen emlékezetes - kiállítást rendeznek: az elsőt 1909-ben, a Könyves Kálmán szalonjában. Ezt követi az 1911-es - már Nyolcak néven rendezett - tárlat, majd a harmadik, 1912-ben, amikor már csak négyen szerepeinek. Berény, Orbán, Pór és Tihanyi (mindkettő a Nemzeti Szalonban).
Ezek után a társaság lényegében felbomlik, hogy nagy része az 1919-es Tanácsköztársaság alatt találkozzék ismét össze.
Miből meríti a csoport azt a sajátos forradalmi szemléletmódot, amely első pillanatra olyan jellegzetessé teszi műveit? Alapvetően két forrásból: egyik Cézanne festészete - amit még színez a Fauves-ok, kubisták és expresszionisták stílusa - a másik a korabeli Magyarországon lejátszódó óriási kulturális fellendülés. A két tényezőnek hatása képeikben erőteljesen jelentkezik; egyrészt megteremtik a monumentális festészet alapjait, másrészt létrehozzák a festészetben azt a sajátos nagyvárosi, urbánus felfogásmódot, amely a kulturális fellendüléssel elválaszthatatlan kapcsolatban van.
Cézanne a korszak művészete számára - elsődlegesen a Nyolcak számára - a XIX. század, majd a XX. századi impresszionista világképpel, a pillanatnyisággal, a részletekben való elmerüléssel, a szubjektivizálódással szemben a biztonságot, a véglegességet, az egyértelmű törvényszerűséget és a szigorú festészeti kompozíciót jelenti. A cézannei kompozíció nemcsak az egész egysége, a különböző irányba ható erőterek kiegyensúlyozása, hanem egy olyan rendszer, amelyben minden motívum önálló szerephez jut, külön életet is él. Nincs fontosabb és kevésbé fontos, nincs alá-, csak mellérendeltség. Vissza