A nyolcadik stáció

Előszó

Részlet a könyvből:

"Leviát a kávéházakat, kocsmákat, lebujokat járta, s vázlatkönyveivel hóna alatt fiatalon, nyugodt, vidám alázattal állt meg a vendégek előtt:
- Édes uraim, s hölgyeim, - mondotta, - rajzoltassanak velem egy jó arcképet. Csak ötven fillér lesz s nem kell mozdulatlanul ülni. Ha pedig nem fog tetszeni, visszaveszem szívesen.
Míg így kinálta művészetét, egész megjelenésén ez látszott: - Hisz tudjátok, szeretlek titeket, jó közöttetek forgolódni, s a rajzolás, művészet, a többi minden ürügy csupán, hogy élhessek, s hogy ti is szerethessetek engem ... S mégse volt csupán ürügy a művészet. Mert bizony Leviátot gyakran kínozta a nagyravágyás. Minthogy azonban szelíd volt természete, nagyravágyása is csak szelíden kínozta őt; esténkint egy-egy mély sóhajjal, s utána alváskor egy-egy kúsza-furcsa álommal, s reggelenkint egy kis tűnődéssel: valóban jó volna már egyszer valami jobbat, becsületesebbet, különbet csinálni... Egy nagyobb kompozíciót, sok-sok alakkal, minél több színnel, éggel, földdel, várossal együtt...
S ha arra gondolt, hogy mi volna ezen a képen, rendszerint azt a padot látta maga előtt, ott az Arábiakávéház közelében, ahol gyakran szokott üldögélni mindenféle szegény népek között, akik mint a kivetett, vagy elmaradt s megöregedett munka jelképes alakjai éltek s változtak képzeletében." Vissza