A nyikómenti gyermek magakészítette játékszerei

Előszó

A magyar nyelvterület hagyományos játékkultúrájának céltudatos gyűjtése az 1880-as évek elején indult meg, majd az ezen alapuló kutatómunka eredménye, az ebből táplálkozó első rendszerezett feldolgozás éppen száz esztendővel ezelőtt látott napvilágot. A múlt század utolsó harmadának kiemelkedő magyar pedagógus egyénisége: Kiss Áron (1845-1908) „Magyar gyermekjáték gyűjtemény" címen adta közre a - felhívására megmozdult - korabeli pedagógus társadalom közös szellemi kazalba hordott anyagát. Az akkor (még) sokfelé ismert játékszerek, - eszközök és széles körben gyakorolt játékos szokások becses, ma is tanulságos tárháza ez az 1891-ben megjelent mű. Az e gyűjteményben szereplők között számos olyan is felkeltheti a figyelmünket, amely a játszás folyamatából az ahhoz szükséges „meglelkesített" játéktárgy(-társ) elkészítésének immár nem, vagy napjainkra alig ismert módozataira utal. Az ezzel kapcsolatos ismeretek hagyományozódása - hasonlóan az ún. „népi kultúra" széteső rendszerének más részleteihez, - a lezajlott történelmi és társadalmi változások nyomán szintén a törvényszerű esetlegesség kényekedve szerit alakult.
A megjelenés helye, időpontja s a közölt anyag forrása mellett e dolgozat rövid, tömör és gyakorlatias információkban feltűnően gazdag tartalmával emelkedik ki az 1920-40 közötti évtizedek játékközléseinek (a buzgó nosztalgia miatt gyomlálatlan) giz-gazos bokrétájából. Tartozunk az igazságnak azzal, hogy ez a mű hosszú idők után végülis napvilágot látott a Zelnik József szerkesztette „Gyermeki játékok" című szöveggyűjteményben, ám a cél, a választott nyomdatechnika s a forma az általunk elképzelt sorozat-tervtől jelentősen eltér.
Szerzőnk, JÓZSEF DEZSŐ nevét - ámbár több, mint négy évtizeddel ezelőtti összegzésében Kresz Mária is megemlékezik róla - hiába keressük a Magyar Néprajzi Lexikon lapjain, egyedül az 1966-os kiadású Művészeti Lexikon II. kötetében lelhetjük fel. A pálya- és alkotótársak emlékezései mellett innen tudjuk, hogy éppen 105 évvel ezelőtt született Erdélyben, az Udvarhely megyei Firtosváralján. Elemi iskoláit tanító édesapja kezei alatt járta, majd Székelyudvarhelyen szakiskolában tanult, s a főreál gimnáziumi évek után Székelykeresztúr Állami Tanítóképző Intézetében szerzett kántor-tanítói oklevelet. 1912-ben a Budapesti Királyi Képzőművészeti Főiskolán végzett. Abrudbányai éveit követően 1919. október 15-től Gyulán telepedett le, s elhívatott pedagógusi, művészetszervezői és festői munkássága itt teljesedett ki, majd szintén e városban nyert végső nyugodalmat. (Életművének teljes értékelésén D. Nagy András gyulai kutató dolgozik; adataink az ő szíves segítségével láthatnak most napvilágot.)
Most útjára induló kiadványsorozatunk a néprajz, a pedagógia, a lélektan és más témakörök játékkultúrával kapcsolatos, csaknem elfeledett dolgozatait kívánja szélesebb körben közzétenni. Hisszük és reméljük, hogy a módszertani és a történeti tanulmányok beindult sorozatai mellett ez a periodika is népszerű lesz a Magyar Játék Társaság székhelyeként működő, fennállásának tizedik évfordulójához érkező magyarországi Játékmúzeum barátai körében. A szerkesztő Vissza