Előszó
Az elmúlt évtizedek magyar nyelvtudományában a nyelvi norma kategóriája a nyelvművelés területére szorult, leszűkítve a lehetséges teljes kérdéskört. Ennek számos eredője közül itt csupán azt érdemes megemlíteni, hogy a hazai leíró grammatika sokáig hagyományosan tartalmazott előíró műveleteket, míg a strukturalizmus kialakulása óta a leírás igyekszik elhárítani magától minden értékmozzanatot. Az ebből támadó ellentét a magyar nyelvészetben a közelmúltban is nagyobbrészt a nyelvtan területén maradt, és azok a szociolingvisztikai, pragmatikai, diskurzuselemzési, leíró nyelvészeti és nyelvtervezési kutatások - elméletiek és empirikusak -, amelyek a nyelvi formákat nyelvi és szociális szempontból egyszerre szabályozó minták érvényesüléseként írták le más nyelvterületek tág értelmű nyelvtudományában, sokáig a figyelem horizontján kívül rekedtek. így jött létre az a magyar tudományos narráció, amely a grammatikában szabályokról számolt be, a norma, a nyelvhelyesség kérdését pedig a nyelvművelésre hagyta, és folyamatos vitában az egyik oldalról nyelvészeten belüli, a másikról pedig nyelvészeten kívüli témaként határozta meg a norma kérdését.
A leírás előírás nélküli jellege azonban nem zárja föltétlenül ki magának az előírásnak, általában a norma orientáló szerepének a leírását, hiszen a nyelvi gyakorlatban érvényesülnek ilyen jellegű minták. A nyelvtudomány ötvenes-hatvanas évekbeli természettudományos fordulatának sikere közepette is jól tudták ezt GUMPERZtől GOFFMANNig, HYMEStól LABOVig, HALLlDAYig igen sokan. S a pragmatikai és szociolingvisztikai választ mostanra mind kiterjedtebben követi a grammatikai is, a funkcionális megközelítéseken túl (részben belőlük eredve) kognitív keretben. Máig a magyar nyelvtudomány egyik legsajátabb jellemzője, hogy a funkcionális, pragmatikai irányok egyik legfőbb forrása, a Prágai Nyelvészkör eredményei oly csekély mértékben hatottak a földrajzi és kulturális közelség és a nyelvi hozzáférhetőség ellenére.
Az itt olvasható tanulmány nem nyelvművelő írás. Amikor tehát az alábbiakban normáról lesz szó, annak a mintarendszemek az általános jellemzői kerülnek a vizsgálat középpontjába, amely nem pusztán ráépül viselkedésként a grammatikailag helyes mondatok elvont rendszerére, hanem egy többtényezős rendszerben már eleve befolyásolja az aktuális nyelvi formákat a hangzástól a mondatig. A nyelv közhelyessé vált és kissé kiürült társadalmi, közösségi legitimációját lehet ezáltal fölfrissíteni. Kivált akkor, ha a modelláló és értelmező tevékenység összetevőjévé válnak azok az új belátások, amelyek az elme működésével, az információfeldolgozással és a viselkedéssel kapcsolatban mind erősebben megfogalmazódtak a kognitív pszichológiában, a szociálpszichológiában és természetesen a nyelvtudomány különböző ágaiban.
Vissza