A nürnbergi mesterdalnokok

Fülszöveg

Hogyan lehet egy meghitt istentisztelet alatt, korál éneklése közben, szépen, tisztán, visszafogottan szerelmet vallani, - azalatt a pillanatnyi csönd alatt, míg a hívők a strófa végén újra lélegzetet vehetnek - hogyan lehet pillantásokkal, zárt ajakkal a tekintet mindent eláruló kérdésével, boldog igenlő válaszával szerelmet esdeni és kapni?! Az örök és szétválaszthatatlan szerelem templomi esküje ez ...
Ezzel a lírai bűbájjal (mely templomban akár frivol is lehetne) „Zeichen und Augenspiel"-lel kezdődik Wagner egyetlen - de milyen! - vígoperája. Tele humorral, ötlettel, elmés szójátékkal és mély humanista emberi tartalommal, no meg emberismerő „gonoszság-tükörrel", még akár bosszúteli tömegverekedéssel is ...
De, felebarátaim, higgyétek el, a középkorban, meg a végén is emberek éltek! A boldogságért akkor is meg kellett harcolni - még ha nem is karddal, hanem versenydallal - és milyen csodálatosan örömteli széppel! Mégis imigyen mondja Madách: „Legédesebb percünkbe is vegyül egy cseppje a mondhatatlan fájdalomnak." És ez sorsszerűen éppen a legnagyszerűbb ember, Hans Sachs (a vesztes?) poharába cseppen ... Wagner szavaival: „Az egész élettel csak egyet lehet elnyerni, a kedély nyugalmát a lemondásban." Mégsem resignatio ex! Hisz itt valami nagyszerű emberi, az értékes régit az értelmes újjal egybeötvöző bölcs felemelkedés hallható.
Generációk összebékülése ez. Kevés rá a humanista szó. Elég ha csak annyit mondunk: drága Sachs! (Keresd meg Őt barátaid között!)
Emberségről szól e mű. Szeretettel olvassátok, hallgassátok Ti mai emberek! És, hogy mindez magyarul is gyöngyözik, dicsérjétek BLUM TAMÁS ötletes, leleményes szakszerű művészi fordítását a ritka szép sorok pergetéséért, mely most jelenik meg könyvben először. A széli dallamokra vigyázzatok, a wagneri dallamháló a szöveget tenyerén hordja. Így kerek az egész! Vissza