Előszó
Az emberi történelem kezdetétől 1900-ig tartott, míg Földünk népessége elérte a másfél milliárdot, a harmadik ezredévet pedig már 6 milliárd ember éri meg. Azelőtt ezer év sem volt elegendő 1 milliárdnyi emberi szaporulathoz, mára ez 11 év alatt megtörténik. A népesség növekedése hihetetlenül felgyorsult.
A túlnépesedés folyamata természetesen következményekkel járt. Elpusztítottuk a Föld erdőtakarójának felét, dögletessé tettük városaink levegőjét, elszennyeztük vizeinket, és hulladékkal terítettük be a földet. A rohamosan növekvő városok és a Földet behálózó utak betonszőnyeggel terítették be a talajt, elszakítva bennünket ezzel az életet adó anyaföldtől. Kiszipolyoztuk a Föld méhének kincseit és vegyi anyagok tömegével mérgezzük környezetünket.
Valamit megsejthetett ebből Madách is, amikor 1861-ben a következő szavakat adta Lucifer szájába:
„Az ember ezt, ha egykor ellesi,
Vegykonyhájában szintén megteszi.
Te nagy konyhádba helyzéd embered,
S elnézed néki, hogy kontárkodik,
Kotyvaszt, s magát Istennek képzeli,
De hogyha elfecsérli, s rontja majd
A főztet, akkor gyúlsz késő haragra."
A látomás valósággá lett. A vegyületek milliói zúdultak az emberiségre, amely egyre hangosabban követeli a kémiai biztonságot.
A beton és a gépek támadása a még létező természetet fenyegeti: a termőtalajt és a növényzetet.
Ezt érzékelte Csehov is, amikor 1903-ban megírta a „Cseresznyéskert" című színművét. „Lopahin: Nézzétek, Jermolaj Lopahin hogy vág fejszét a cseresznyéskertbe, hogy csak úgy dőlnek rakásra a cseresznyefák, villákat fogunk itt építeni..., nyaralókat..., az unokáink, meg azoknak az unokái látnak majd itt új életet... Húzd rá banda"
(Tóth Árpád fordítása)
A Cseresznyéskert óta sok minden történt. A harmadik évezred hajnalán már napirendre került, hogy hely híján a Holdra juttassák el nukleáris hulladékainkat, menetrendszerűen közlekedő rakétákon. A Földön már nem tárolható az ember által előállított több hasadó anyag.
Vissza