A Nílus Egyiptomban

Előszó

AZ ÉLET ELSŐ ÓRÁJA.

Zúgását hírnökként maga előtt küldve jelenik meg előttünk a vad elem. Tombolva, kétágú zuhatagban mint fénylő óriásszalag veszi körül a sziklaszigetet, világoskéken ragyogva életteljes feszültségében, míg lenn az örvényben szét nem töri tejszínű zöld tajtékját, amelyet zabolátlan szenvedéllyel sodor ismeretlen sorsa felé. Ebben a nagy zúgásban születik meg a Nílus.
A roppant vízesés szélén, egy csendes öbölben óriási rózsaszínű száj nyílik ásítva az ég felé. Rózsaszínűn bélelt fülekkel, ásítva, prüszkölve köpi ki a víziló orrából a sugarat, röfögve s prüszkölve emeli ki fejét a vízből. Lejjebb, ahol a vizek már megnyugodtak, egy kiálló sziklaszirten bronzzöld sárkánytestek nyújtózkodnak a tajtékban, pikkelyes páncéljukon nagy fekete foltokkal, hasuk sárgán csillámlik s meseszerű aranyszemekkel néznek a világba. Mindegyik hátán egy-egy fehér madár áll; az egyiknek fogai között keresgél csőrével a lenge barát, mert a sárkány nyitott szájjal alszik. Hiób könyvéből maradt ránk ez a leviátán: a krokodilus. Messzi ősidőkből származott korunkba, amikor még páfrány- és zsurlóerdők lepték el a földet, őshüllők kormányozták a világot.
Az özönvízelőtti szörnyetegek fölött azonban most kecses mozdulatokkal kering, vadászik és röpköd a madarak tollas sokasága. Mindaz, ami Észak-Afrikát keresztezi útjában, mindaz, ami Európából jön, itt összegyűl és túlkiáltja a víz zúgását. A patak közepén fekvő bozótos szigeten, amelynek földjét soha nem érintette emberi láb, a Nílus forrásánál fekszik a madarak paradicsoma... Vissza