A Nibelung gyűrűje

Előszó

"Különös játéka a sorsnak!" - olvassuk Wagner önéletrajzában - "operámnak (a Tannhäusernek) a német színpadokon most (az 1850-es évek elején) mutatkozó elterjedése egybeesett egy olyan munkámnak ekkor már kivitelre megérett tervével, melynek megfogamzásához döntően hozzájárult annak a kényszerűsége, hogy a legcsekélyebb tekintettel se legyek meglévő szinházainkra; ám ez a mostanáig oly kevéssé várt fordulat egyáltalán nem befolyásolta e munkára hangoltságomat... Rendületlenül kitartottam ama szándékom mellett, hogy Nibelung-drámáimat úgy írom meg, mintha a mai operaszínpad a világon se lenne, viszont az elgondolásomban kialakult eszményi szinpadnak majdan szükségképpen létre kellene jönnie."
Ma, hetven év elteltével, amikor a világ minden operai műsorának úgyszólván gerince a Wagner-kultusz és dísze a Nibelung-tetralógia, a művészi magabízás, a prófétai fanatizmus csodáját kell látnunk ebben a dacos eltökélésben. Wagner hazájától távol, száműzetésben élt 1853-ban, amikor a Nibelung-gyűrű szövegkölteményét befejezte. Forradalmi mozgalomban való tevékeny részvétel volt mögötte s a dolgok fennálló rendjén ha kell erőszakkal is változtatni akaró radikális reformer izzó lelkiállapotában szőtte-fonta művészi terveit. Az etikai elégedetlenség, a jobbra, a magasabbra törtető becsvágy robbanó motorjai ragadták a fantáziáját. Mint német hazafi elégedetlen volt a kapitalista önzés elhatalmasodása és az ébredez őszociális gondolat kíméletlen elnyomása miatt. Mint gondolkodó elégedetlen volt az uralkodó vallási eszményekkel s a lemondást hirdető keresztény ideál helyett a pogány hitvilágban kereste a korlátlan egyéni akarat diadalát jelentő szimbólumokat. Mint művész elégedetlen volt a kor ízlésén eluralkodó opera-romantikával és még saját korábbi műveinek fokozódó sikerét is hűvös közönnyel fogadván, új műformáról álmodozott, amely szakítva minden eddigi hagyománnyal, valamennyi művészet egybehangolt összhatásával lesz hivatva megvalósítani a nagy emberi eszmék drámai kifejezését. Vissza