A névtelenek

Előszó

Egy görög király tanítót keresett fiának. Előálltak a híres-neves hadvezérek, hogy válasszon közülök. "Én iszonyodom a gyilkosságtól", felelt a herceg és elfordult tőlük. Hítták a hetedhét országon csodált bölcseket. "Elszédül a fejem, ha megszólalni hallom őket, atyám", mondá a herceg. Jöttek a művészek, kiknek dicsőségével tele volt a világ. "Ecsethez, vésőhöz nehéz a kezem s minden zene közt csak a pásztorsípot szeretem", szólt a herceg és a király nem tudta, hogy már most kihez forduljon. Bánatában kinyittatta az ablakot és szomorúan tekintett alá az agorára, hogy kire fog jutni országa. A zaj, lárma fölhangzott a királyi terembe. Odalenn daloltak, táncoltak, koldultak, űzérkedtek és törvényt láttak. Egymásután jöttek a könyörületesek és irgalmatlanok. A becsületes kufárok székei körül tolongtak a vevők, a csalókat kergették a piacról. A napmunkája énekszó mellett vígan folyt, a henye koldusnak koppant az álla. Az igazság ítéletmondásai láncokra verették a vétkeseket. Minő különbség volt az ártatlanság pírja és a hetaerák pirosítója közt! Ime két temetés: a szegény igaz embert a jajgatók és gyászolók hosszú serege követi; a gazdag, nyomorultak a fizetett sípok és trombiták rikoltozása sem siratni, sem fölébreszteni nem tudja. A névtelen mesterek! A herceg, ki atyja háta mögé lopózva nézett le, így szólalt meg: "Engedd atyám, hogy oda járjak le iskolába az Élethez".
Ezt a mesét találtam legjobb előszónak könyvemhez. Vissza