A névtelen

Előszó

Nyetocska Nyezvanova, a kis névtelen leány regénye a nagy orosz regényírónak tán legfinomabb és legszelidebb műve. Téli regénynek is nevezhetné az ember, vagy az orosz uri ház, az „oszobnyák" regényének. Bár a regény első része, a lassan elzüllő és az őrület ködös örvényeibe sodródó lángeszű hegedűs képe megdöbbentő mélységével leköti és megrázza az olvasó lelkét, a súlypont mégis a regény második felére esik, a két uriház téli csöndjében zárt ajtaja-ablakai mögött lejátszódó szótlan tragédiákra.
Az orosz uri háznak egészen különös a levegője, főleg télen, mikor az orosz ember élete, házának melegtartó vastag falai mögött játszódik le. A padmalytól a mennyezetig emelkedő hatalmas kályhák bűze öt hónapon keresztül nem alszik ki, az ablakok be vannak szegelve; a két üvegtábla közét szines vattával rakják ki. Langyos, melegházi levegő hullámzik a hatalmas termeken s a hosszú folyosókon. Az élet üteme meghalkul és elcsöndesedik, mint a fagyott földbe fúródó halak és hüllők szívverése s a munkába zárkózott lelkekben némán zajlanak le nekünk gyakran egészen érthetetlen lelki harcok, kétségek és tusák, melyek hirtelen szenvedélyes kitörésekben, szürkületig szövődő vitákban, végnélküli kártyajátékban vagy a vutki nirvánájában keresnek kiutat. Ez a levegő érleli beteges szinpompára a gyermeki lélek lázszinü virágait, fiatal lányok és fiuk eszeveszett szenvedélyeit, ködös elméleteket véres valóra váltó elszánásaikat, szeretkezéseiket és öngyilkosságaikat. Ez a különös idegsorvasztó üvegházi levegő gyürüzik ennek a kis regénynek az alakjai körül is, ebből a levegőből érthető csak az a titkon és forrón remegő érzékiség, amellyel ennek a serdülő kis leánynak az élettörténete át van itatva. Vissza