A "nevesincs" sulitól az önálló arculatú iskoláig (dedikált példány)

Előszó

Belátjuk, szokatlan módja a kedvcsinálásnak, ha első mondatunkban azt állítjuk: nem könnyű olvasmány Petrikás Árpád könyve. Csakhát ez az igazság. Tömör nagyon. Sűrű szövetű. Két évtized páratlanul gazdag termésének párlata.
Hihetetlen, mi minden fért ebbe a karcsú kötetbe: harmincegynéhány nevelési intézmény fejlődésrajza a "nevesincs" állapottól az egyéni arculatig, a korszak (1976-1996), átfogó problématörténeti vázlata, az együttműködés kiapadhatatlan erőforrásának érzékletes rajza, egyéni erőfeszítések, egyéni sorsok felvillanása az évtizedeken átívelő tudományos kutatásszervezés és az erre alapozott iskolafejlesztési törekvések sodró folyamatában, mindezek precíz dokumentációja, a közösségi és egyéni alkotások bibliográfiája.
A könyv elolvasásával önkéntelenül a klasszikus probléma ötlik emlékezetünkbe: ugyan mi lehetett előbb? A tyúk? A tojás? Az iskolák igénye az elméleti alapozásra? A KLTE neveléstudományi tanszékének igénye az intézményi gyakorlatközelséghez? Az elméletképzés forrásvidékéhez? A helyes válasz könnyűszerrel megfogalmazható: mindkettőhöz először is Petrikás Árpádnak kellett lennie... Nagyon reméljük, persze, Petrikás Árpád nem egyszeri jelensége a jelenkor magyar nevelésügyének. Reméljük: tud még ilyen gyakorlatközelivé lenni a pedagógia. És elméletközelivé a gyakorlat. Ez létkérdés. Ha arisztokratikus távolságtartással véli igazi rangját megalapozni az elméleti oldal: ugyan ki figyel rá? És hiheti-e bárki is: az elmélettől elszakadó intézményi gyakorlat - a pedagógiai programok, a helyi tantervek készítésének törvényi kötelezettségével - érhet-e el valóságos eredményeket? Petrikás Árpád könyve bizonyítékok sorát tárja elénk: a nevelés eredménye csakis az elmélet és a gyakorlat ölelkezéséből születhet meg.
A "valahonnan valahová fejlődés" időrendiségének fő áramlata mellett hadd hívjuk fel a figyelmet egy sajátságos "mellékvonulatra": miként szövi át az emberi viszonylatokat is a kölcsönösség egymásrautaltsága, miként megy végbe a nehezedő körülmények közepette egy váratlan szerepváltás. A kezdetben kutatási pénzekkel támogatott iskolák intézményi forrásaik összegezésével kényszerülnek megtámogatni a finanszirozási vérveszteségektől már-már végképp erejét vesztett kutatási bázist. A legtermészetesebb módon. Vissza