A népi jámborság és liturgia direktóriuma

Előszó

Részlet a könyvből:
2. A Szent Liturgia, amelyet a Sacrosanctum Concilium kezdetű konstitúció úgy határoz meg, mint az egyházi élet csúcspontját, soha nem szűkíthető le pusztán esztétikai valóságra, és úgy sem tekinthetünk rá, mintha mindössze egy pedagógiai vagy ökumenikus célú eszköz volna. A szent misztériumok ünneplése elsősorban a háromszemélyű egy Isten fölségének dicsőítése, amit maga Isten kíván meg tőlünk. Általa az ember személyesen és közösségileg áll Isten elé, hogy hálát adjon neki, mert tudatában van annak, hogy létezése csak akkor nyerheti el teljességét, ha az Úr Jézus második eljövetelének napján teljessé váló, azonban már most jelen lévő országának folytonos keresésében dicséri őt, és teljesíti az akaratát. A liturgia és az élet elválaszthatatlanok egymástól. Az olyan liturgia, amelynek az ember életéhez semmi köze sincsen, kiürül és minden bizonnyal Isten előtt sem kedves.
3. A liturgikus ünneplés a vallásosság erényének cselekedete, amelyet természeténél fogva a szent iránti mély érzék kell hogy jellemezzen. A liturgiában az egyes embernek és a közösségnek egyaránt tudatában kell lennie, hogy egészen különleges módon annak színe előtt áll, aki háromszor szent, és világfölötti valóság. Következésképpen az ember magatartását a tisztelet és a döbbenet érzése hatja át, hiszen Isten fölségének színe előtt találjuk magunkat. Vajon nem ezt fejezte-e ki ez az Isten a Mózeshez intézett paranccsal, hogy vegye le saruját az égő csipkebokor előtt? Nem ebből a tudatosságból táplálkozott-e Mózes és Illés viselkedése, akik nem mertek szemtől szembe Istenre tekinteni? Isten népének szüksége van rá, hogy papoknál és diakónusoknál tisztelettel és méltósággal teljes magatartást lásson, amely hozzásegítheti ahhoz, hogy behatoljon a láthatatlan dolgok világába felesleges szavak és magyarázatok nélkül is. Vissza